A felnőttek sokat siránkoznak azon, hogy a mai gyerekek nem olvasnak és írnak. Ez persze tévedés; sokat olvastok és írtok, csak ennek nagy része csetelés. Ez serkenti a gyors gondolkodást és a tömörséget, de tény, hogy a hosszabb szövegekkel akadhatnak gondok. Márpedig időnként le kell adnod egy dolgozatot, később jönnek majd a vizsgák, aztán a munkakereséshez szükséges fogalmazások. És van egy írásjel, amivel azonnal bebizonyíthatod, hogy az átlagnál műveltebb, okos emberke vagy!
Ez a jel a pontosvessző. Az értékét pont az adja, hogy viszonylag kevesen használják, tehát aki él vele, az máris elit. Főleg ha helyesen használja.
A nyelvtanórák jó része telik el azzal, hogy megtanuljátok, mikor kell vesszőt tenni. A pontosvesszőről nem sok szó esik, és nincs is olyan kényszer, mint a vesszőnél; nem nagyon van olyan helyzet, amikor muszáj kitenni a pontosvesszőt. Viszont nem lehet csak úgy bárhová dobálni sem.
Ez az írásjel a többszörösen összetett mondatokban hasznos. Az ilyen mondatok eleve választékosnak hatnak, hiszen megmutatják, hogy az írójuk képes öt szónál hosszabb gondolatokat megfogalmazni. De egy összetett mondat sem feltétlenül ördöglakat! Ez például nem bonyolult, és nem is kell bele pontosvessző. Mert csak két állítás van benne: nem bonyolult – nem kell. Akkor sem, ha a két mondat ellentétes, mert olyankor elég egy vessző és a „de” kötőszó. Esetleg „ám”. Vagy „ámde”. Ámbár! Noha!
Pontosvesszőhöz akkor folyamodunk, amikor olyan hosszú mondatokat írunk, amelyek már igazából szétszedhetők lennének több mondatba; ilyenkor ezzel tagoljuk a gondolatokat úgynevezett mondattömbökre, vagyis a szorosabban összefüggő közlésekre. A pontosvessző a vesszőnél határozottabb, erősebb elválasztó. Ha a vesszőt élő beszédben rövid szünetnek feleltetjük meg, a pontosvessző egy kicsit hosszabb szünetet jelez.
Néha érdemes utólag összevonni rövidebb mondatokat egybe, mert az egymást követő kurta mondatok vakkantgatás hatását keltik; gyakran szoktak műveletlen embereket úgy jellemezni, hogy csak tőmondatokban tudnak kommunikálni. Ilyenkor jól jön, ha a vessző mellett van egy erőteljesebb eszközünk a tagoláshoz.
Ahogy a vesszőnél, itt sem teszünk elé szóközt, utána viszont igen.
A műveltség írásjele
A pontosvessző hatásáról Gádor Béla írt egy vicces történetet. Ebben egy úrilány vonakodva áll szakmunkás kérőjéhez, mert műveletlennek tartja. Ám Lajos küld neki egy képeslapot, amelyen pontosvesszőt használ. És ekkor a család arra jut, hogy aki ilyet tud, az csak művelt ember lehet!
De persze vannak ellenzői is. A nagy amerikai író, Kurt Vonnegut szerint lényegében sznobság, vagyis a műveltség fitogtatására való. „Csak arra jó, hogy megmutassa, a szerző járt egyetemre”, írta. Charles Dickens és Abraham Lincoln amerikai elnök viszont bő kézzel adagolta.
Ahogy a hangszereknél, az írással is az a helyzet, hogy gyakorlás teszi a mestert. Minél többet csinálod, annál biztosabb kézzel kezeled majd a nyelvet, beleértve az írásjelek használatát. A másik hasznos módszer az olvasás, és ezúttal nem csetről beszélünk; ha sokat olvasol jól megírt könyveket, meséket vagy újságcikkeket, akkor azokból ellesheted, mik azok a módszerek, amikkel egy szöveg tetszetős és érdekes lehet.
Ha alkalmad adódik, vesd be a pontosvesszőt, és fogadd az elismerést hűvös, méltóságteljes nyugalommal!
