Idén is szoros volt a verseny a „világ legcsúnyább kutyája” kitüntető címért. Végül a győztes egy kétéves, szőrtelen buldog, Petúnia lett. A kaliforniai Sonoma County Fair nevű esemény egyik legnagyobb látványossága ez a verseny, amin rendkívül különleges kutyusok indulnak. Az a közös bennük, hogy a fura külsejük ellenére nagyon szeretik őket a gazdáik.
A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a nem éppen szerencsés külsejű kutyusokra. A kutyamenhelyek ugyanis tele vannak olyan kutyákkal, akiket a kinézetük alapján nem szívesen fogadnak örökbe. De ezek a kutyák is tele vannak szeretettel.
A győztes, Petúnia élete sem indult rózsásan. Egy kutyákat szaporító telepről mentették ki rendkívül rossz állapotban. Innen egy menhelyre került, ahol hosszú ideig tartott, amíg meggyógyult. Végül sikerült örökbe adni őt. Petúnia nem szép, nincs szőre, a fogai ferdék és még picit bandzsa is. De imádja az embereket, sőt, még a macskákat is. A bírók szerint a rendkívül kedves természetének is köszönhető, hogy ő nyerte a versenyt, és az ezzel járó 5000 dolláros fődíjat.

A második helyet egy mopsz, Jinny Lu vitte el. Az ő különlegessége az, hogy nem tudja a nyelvét a szájában tartani, ezért az folyton kilóg.

A bronzérmes pedig egy kínai meztelen kutya, Poppy lett. Ő már tavaly is elindult a versenyen, de akkor nem sikerült felérnie a dobogóra.
A tavalyi versenyről ebben a cikkben írtunk nektek. És ha még mindig nem volt elég a fura kutyusokból, itt van Brodie, aki tavaly az Instagram sztárja lett.
