Színes csokidrazséból készült alkotásokból nyílt kiállítás Budapesten március 27-én. A tárlat a közösségi médiában Modoglo néven alkotó művész, Tolnai Zsolt munkáit mutatja be.
A BBBKultPont Közösségi térben olyan op-art, azaz optikai művészeti képeket állítanak ki, amik csokiból készülnek, egy különleges technikával. Ezekhez nem kell se ragasztás, se üvegborítás.

A kiállítás tíz napig lesz nyitva, ezalatt a látogatók részt vehetnek egy kép elkészítésében is. Ez a kép innen a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központba kerül majd. A közös képhez a színes csokidrazsékat ott meg lehet vásárolni, ezt pedig bele lehet helyezni a készülő alkotásba. Az így befolyt összeg is a terápiás intézményt támogatja, ahol hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésével foglalkoznak.
A kiállítás záróeseménye április hatodikán lesz. Az utolsó napon szét lehet szedni és meg lehet enni egy Andy Warholt ábrázoló portrét. Ez hét kiló drazséból készült. (Facebook)