A magyar külügyminiszter összehívta az összes uniós tagország Magyarországra küldött nagykövetét. Szijjártó Péter arról tájékoztatta a külföldi diplomatákat, hogy a kormány nem fogad el „semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán”. Szijjártó azt is mondta, hogy amelyik nagykövet mégis kritizálná a választási folyamatot, annak „nehéz dolga lesz a jövőben Budapesten a munkája elvégzése során.”

Hadházy Ákos független képviselő szerint ezzel a kormánypárt leleplezte magát. Arról is írt a Facebook-oldalán, hogy szerinte a nagykövetek megfenyegetése azt jelenti, hogy a Fidesz választási csalásra készül.
Csak Budapesten több mint ötezren jelentkeztek a szavazatszámláló bizottságokba. Az ő feladatuk az lesz, hogy a tavaszi országgyűlési választáskor az egyes szavazókörökben megszámolják és ellenőrizzék a szavazatokat. A civil jelentkezők mellett az induló pártok és a helyi önkormányzat is küldhet szavazatszámlálókat ebbe a bizottságba. De a korábbi választásokkor előfordult, hogy nem volt elég jelentkező erre a munkára. (Népszava)
Donald Trumpnak adta a Nobel-békedíját a 2025-ben kitüntetett venezuelai ellenzéki vezető. María Corina Machado ezzel azt akarta jelezni, hogy az országa sokat köszönhet az amerikai elnöknek. Ahogy mi is írtuk, január elején az USA titkosszolgálata elfogta és Amerikába vitte a diktátor elnököt, Nicolas Madurót. Trump természetesen elfogadta a díjat. A Nobel Intézet viszont jelezte, hogy a kihirdetés után sem megosztani, sem átruházni nem lehet a Nobel-békedíjat másra.

Mától lehet korcsolyázni a Velencei tó és a Balaton jegén. A Velencei-tavon két strandon jelöltek ki korcsolyapályát, a Balatonnál pedig végig a déli parton. Itt az északi parton még mindig nem lehet a jégre menni. A korcsolyázóknak viszont több szabályt be kell tartani. Egyrészt csak a parthoz közeli részeken lehet korizni, másrészt csak nappal és jó látási viszonyok közt. A balesetek megelőzését a rendőrség és a vízirendészet is segíti majd. A jövő héten kemény fagyok várhatók, ezzel tovább hízhat a jég a tavakon. Délután egyébként arról írtunk, hogy mit lehet tenni, ha mégsem volt elég vastag a jég, és baleset történt.
„Na szia, mentő!” címmel ovisoknak szóló programot hirdetett az Országos Mentőszolgálat. A program célja az, hogy a 4-6 éves gyerekek is tudják, mikor és hogyan kell segítséget kérni, ha valakivel baj történik. Arra is megtanítanák a gyerekeket, hogy miről lehet felismerni, ha tényleg segítségre van szükség. A program előzménye egy decemberi segélyhívás volt, amivel egy négyéves kisfiú mentette meg az anyukáját.

Nemcsak a híressé vált nyíregyházi jegesmackók, hanem a berlini állatkert pandaikrei, Leni és Lotti és élvezik a játékot a hóban. Az állatkert Facebook-oldalára feltöltött videó szerint azonban a legnagyobb hóhányó a mamájuk, Meng Meng, aki szintén alaposan kivette a részét a mókából.



