Előzött Csehország, teherhajó-karambol, kitört az izlandi vulkán – híradó

A cseh infláció megelőzte a magyart, így most csak a második legnagyobb az itteni drágulás az Európai Unióban. Az Eurostat most tette közzé a novemberi számokat, ezekből kiderül, hogy Csehországban 8 százalék volt a drágulás, Magyarországon pedig csak 7,7 – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egy kicsit más módszertannal 7,9-et hozott ki. Azért nagy büszkeségre továbbra sincs okunk, ez az unió második legrosszabb száma, a román és a szlovák 6,9 százalékos adat követi ezt a listán. (hvg.hu)

A Margit híd pillérének ütközött egy teherhajó kedden reggel. A Katasztrófavédelem szerint egy vasércet szállító teherhajó uszálya ütközött „érintőlegesen” az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén kötött ki. Hogy a baleset pontosan hogy történt, és megsérült-e a pillér, arról egyelőre nem tudni. (MTI)

Hetekig tartó földrengések után kitört egy vulkán a délnyugat-izlandi Reykjanes-félszigeten. Korábban már mintegy 4000 embert telepítettek ki a Grindavik nevű halászvárosból, amely a vulkán közelében fekszik. A kitörés még a 42 kilométerre fekvő Reykjavíkból is látható. Egy ottani szemtanú a BBC-nek elmondta, hogy a fél égbolt vörösbe borult a kitöréstől, és füst gomolygott a levegőben. A vulkánban keletkezett repedés több mint 3 kilométeres, és másodpercenként 100-200 köbméter láva folyik a felszínre. (BBC)

Bizonytalan, hogy színpadra állhat még a jövőben Céline Dion. A Titanic főcímdalát is éneklő Dion tavaly jelentette be az Instagramon, hogy a nagyon ritka merevember-szindrómát diagnosztizálták nála (Stiff-Person Syndrome – SPS). A gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség súlyos izomgörcsökkel és izommerevséggel jár. Az énekesnő testvére, Claudette Dion most arról beszélt, hogy a húga már nem tudja kontrollálni az izmait. Claudette szerint Céline keményen dolgozik, hogy leküzdje a betegséget, de egyelőre nem világos, hogy folytathatja-e valaha a karrierjét. „Mi is és ő is arról álmodik, hogy visszatérjen a színpadra. Hogy milyen állapotban? Nem tudom”. (Guardian)

Borítókép: Almannavarnir / X 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Életeket mentettek a vombatok az ausztrál erdőtűzben

Legalábbis eltűrték, ha az odúikba menekültek a kisebb állatok.

Bezzeg az én időmben!

Régen minden jobb volt? Egy fenét.

Ma ünnepeljük az apukákat!

Itt van az apák napja, énekszó és tánc köszöntse.