Gyanúsított lett Karácsony a Pride miatt, kinevették a külügyminisztert – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A 14 éven aluliak mostantól nem léphetnek be a budapesti Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe, nekik ugyanis árthat a gyógyvíz, megterhelheti a testüket és a hormonrendszerüket is. A fürdők eddig is kérték, hogy a kisebb látogatók ne menjenek a meleg vízbe, de hiába. Végül a biztonság kedvéért a tiltás mellett döntöttek. (Kispolgár)

Interjút adott az amerikai CNN-nek Szijjártó Péter, amelyben a külügyminisztert Ukrajnáról és a Pride-ról is kérdezte Richard Quest újságíró. Szijjártó elmondta, hogy a magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna felvétele az Európai Unióba nem erősítené, hanem gyengítené a közösséget. Quest – aki nyíltan meleg – a budapesti, betiltott Pride ügyét is felhozta. Szijjártó ekkor azt mondta: az esemény bizonyította, hogy a szerelem teljesen szabad Magyarországon. Quest erre felnevetett, és azt mondta: „Ne, ugyan már, Péter!” Majd hozzátette, hogy a felvonulás kizárólag azért jöhetett létre, mert a magyarok nem tartották be a tilalmat. Az újságíró azt kérdezte Szijjártótól, hogy ha ő és a férje kézen fogva sétálnának Budapesten, kockáztatnák-e azt, hogy megbüntetik őket. Szijjártó erre úgy reagált: „nem, ugyan már! Miért mondja ezt? Szívesen látjuk. Jöjjön el a férjével Budapestre, élvezni fogják.” A videóban a jelenet 06:20-tól kezdődik. (hvg.hu)

Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Pride miatt. Bár a felvonulás után kiderült, hogy a résztvevők ellen nem indít nyomozást a rendőrség, a szervezőkkel másképp tesznek. Karácsony hetekkel ezelőtt azt mondta: kizárólag az övé a politikai és jogi felelősség, és nagyon szívesen áll bíróság elé, hogy megvédje Budapestet. A kihallgatás hírére – ami jövő héten lesz – azt írta: „ha ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá”. Az idei Pride-ot sokféleképpen próbálta betiltani a kormány, végül az elmúlt évek legnagyobb rendszerellenes tüntetése lett. (Kispolgár)

Elhalasztják a Balaton-átúszást. Az úszóverseny a július 26-27-i hétvégén lett volna, de akkor bizonytalan, zivataros idő lesz. Az átúszást most augusztus 2-ára tervezik, de erről végleges döntést csak július 31-én hoznak a szervezők. (MTI)

Kitiltotta az országból a kormány az északír Kneecap nevű rapegyüttes tagjait. Vagyis így akadályozza meg, hogy az együttes fellépjen a Sziget Fesztiválon. Ahogy korábban írtuk: a Kneecap leendő koncertjéből botrány lett, mert a tagjai több koncerten is Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak és terrorszervezetek zászlaját is lengették a színpadon. Közleményükben viszont határozottan tagadják, hogy bármilyen terrorszervezetet támogatnának, a zászlóra azt mondták, nem is látják, mit dob be a közönség a színpadra, és mit vesznek fel ők onnan. A Sziget Fesztivál szerint a kormány példátlan lépése szükségtelen és sajnálatos. Attól tartanak, hogy a döntés nemcsak a Sziget hírnevét veszélyeztetheti, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is ronthatja. (hvg.hu)

Fotó: Sziget Fesztivál

Idén közel 96 ezren nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba. Minden második felvett hallgató vidéki egyetemre jutott be, és minden ötödik felvételt nyert hallgató 30 év feletti. A legnépszerűbb terület a mérnök-informatika volt, ahová csaknem 21 ezer hallgatót vettek fel, ezt a gazdaságtudományi terület követi, majd a pedagógus és az orvos-egészségtudományok. (24.hu)

Megszünteti az együttműködést Majkával a One Magyarország. A One (vagyis a korábbi Vodafone) a kormánybarát 4iG tulajdonában van. A cég épp a héten kapott Lázár János közlekedési és építési minisztertől egy kastélyt. Ahogy arról beszámoltunk, Majka nemrég kormánykritikus megjegyzéseket tett, majd a Campus Fesztiválon a Csurran, cseppen című dala végére beszúrt jelenettel borította ki a kormánysajtót. A One közölte, hogy Majka többé nem lesz náluk márkanagykövet, mert a megnyilvánulásai ellentétesek a cég értékeivel. (444)

Meghalt Hulk Hogan amerikai pankrátor. A 71 évesen elhunyt amerikai sportoló-testépítő ennek a különös sportágnak a legendája, ikonikus alakja volt. A pankráció a birkózásra hasonlít, de legalább annyira színház is. Az Egyesült Államokban nagy szám, Európában kevéssé népszerű. De Hulk az egész világon ismert volt.

Hogan 2013-ban. Fotó: Wikimedia

Bizarr macskabűnözés zajlik Új-Zélandon. Egy gazdi arról lett híres, hogy a macskája a lakóhelyükön, egy tengerparti negyedben ruhaszárítókról és hálószobákból lopkod fehérneműket. Bugyikat, zoknikat, selyem boxeralsókat. A macska, Leonardo da Pinchy egy rekordnapon kilenc darab ruhával tért haza. Az állat gazdája létrehozott egy chatcsoportot a környékbelieknek, hogy így szolgáltassa vissza nekik a lopott holmit. Ebben a hónapban kiterjesztette Leo áldozatainak a keresését: fotókat tett közzé a helyi Facebook-oldalon a zsákmányáról, egy bocsánatkéréssel és egy lakcímmel együtt. A szomszédok amúgy nem haragszanak, néhányan még csalódottak is, hogy a macska tőlük semmit sem lopott el. A gazdái remélik, hogy Leo felhagy a bűnözői életmóddal és kinövi a lopkodást. (AP)

Leo a zsákmánnyal. Fotó: Helen North

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Miért nincs rejtvényújság gyerekeknek?

Egy egész falu gondoskodik Oszkárról, az itt ragadt gólyáról

A madár nyers csirkét kap és lehet, hogy miatta elmarad a szilveszteri tűzijáték is.