Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ma a Mihályokat ünnepeljük, és a névnapjuknak extra jelentősége is van.

A népi szokásban ezt a napot tartották az állattartók a gazdaság fordulójának. Vagyis a Szent György napon (április 24) legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza télire. Szent Mihály ugyanis a hideget is behozza, ami a mai időjárás alapján még meg is történhet, ugyanis nagyot esik a hőmérséklet az előrejelzés szerint.

A paraszti világban erre a napra női munkatilalom is vonatkozott. Eszerint „aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.” A mángorol a német mangeln, vagyis kiprésel szóból származik. Azt jelenti, hogy kifacsarja a vizet a vászonból, ruhából, azzal egy időben pedig ki is simítja. Ezt két rúd közé szorítva, egy forgatható eszközön, mángorlón teszi. A paraszti háztartásokban viszont nem gép volt, hanem egy jellegzetes alakú rövid, nyeles deszka, ezzel simítgatták kézzel a vászondarabot. Kiemelt képünkön is ezt az eszközt láthatjátok.

Nyilván ez az intelem ma már a férfiakra is vonatkozna, hiszen egy jól működő háztartásban ők is mosnak. Igaz, már kevesen mángorolnak, amióta van centrifuga.

Viszont ma is eleget teszünk egy kérésnek, és a németjuhász kutyákról olvashattok sok érdekes infót, tudnivalót.

Holnap már a szokásos menetrenddel, híradóval is jövünk.

(Kiemelt kép: Fortepan / Szekrényesy Réka)

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield!

Mici jó fej...

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.