Jó reggelt!

Hideg van, hideg lesz. És még hó sem várható, hogy értelme legyen. Marcell, Juliánusz és iPhone napja van. Utóbbinak ez a születésnapja, ami egyben az okostelefoné is. Kevesen hittek benne akkor, hogy luxusjátékszernél több lesz belőle. De hát az egész internetről megírta az újság 2000-ben, hogy talán csak múló dili, és ugyanúgy eltűnik majd, mint a punkfrizura. Az okostelefon diadalútjáról ma bőségesen írunk.

Maga a mobiltelefon sem egy nap alatt robbant be. A kilencvenes évek elején nemcsak a készülékek, de maga a telefonálás is borzasztó drága volt. És illetlenségnek számított egyedül hangosan beszélni az utcán meg a buszon, úgyhogy hamar el is nevezte a magyar a mobilt bunkofonnak. Hiszen főleg modortalan, gyanús vállalkozók kezében látta, akikre amúgy is irigy volt. Aztán lassan mindenkinek lett telefonja, és akkortól már nem bunkofonnak hívták, hanem drágaságomnak.

Persze ettől még lehet suttyóskodni és másokat zavarni telefonnal ma is, de nem a készülék lesz tőle bunkó, hanem a gazdája. Olvassatok minket ma is, de lehetőleg ne a tanár orra előtt!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Életeket mentettek a vombatok az ausztrál erdőtűzben

Legalábbis eltűrték, ha az odúikba menekültek a kisebb állatok.

Bezzeg az én időmben!

Régen minden jobb volt? Egy fenét.

Ma ünnepeljük az apukákat!

Itt van az apák napja, énekszó és tánc köszöntse.