Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ma még nem lesz olyan hideg, mint holnap. De eső, szél és hasonló kellemetlenségek jöhetnek, szokás szerint északnyugatról. A nap végére pedig beterítik az országot. Jolán és Zsolt névnapja van, valamint ismét Ödön.

Ma van továbbá a gyermekjogok világnapja, amit nemzetközi gyermeknapnak is szoktak hívni. Ennek sok jelentősége nincs, Magyarországon mindig május utolsó vasárnapja az igazi gyereknap.

Kockákkal kezdünk, a képregény után a jövőre érkező Minecraft-filmről lesz szó ismét. Ha azt hiszed, a kockavilág valami tök új dolog, akkor tévedsz. És most nem a Legóra gondolunk. Több mint száz éve tűnt fel a művészetben a kubizmus, amely szögletes mértani formákra igyekezett bontani mindent. Innen a neve is, a cubus ugyanis kockát jelent. Valamiért az ember izgalmasnak találja a dolgok kockásítását. Címlapképünkön Pablo Picasso Három muzsikus című festménye látható. A kubizmus később visszaszorult, de nem tűnt el teljesen. Például 1970-ben állították fel a két nagy kommunista gondolkodó, Marx és Engels szobrát Budapesten, kubista stílusban. Ma a Szoborparkban láthatók, de simán beférnének a Minecraftba is, ha lenne abban kommunista vasgólem.

Fotó: Szoborlap.hu

Ezután komolyabb témával folytatjuk: a tegnapi híradóban említett, siralmas állapotú magyar egészségüggyel. Erről biztos sokat írunk még, most főleg azt magyarázzuk el, hogyan is épül fel maga a rendszer – amire sajnos nem jut elég pénz.

Ettől függetlenül szép napot, és nemcsak az Ödönöknek!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Az amerikaiak elismerték, hogy vannak űrfegyvereik

De hogy pontosan mik ezek, arról hallgatnak.

Jó reggelt!

Mennyire bírjátok a gyorsan beszélő embereket?

Megvolt az Emmy-gála, újabb fiatal magyar állapodott meg a Liverpoollal – híradó

Mészáros Lőrinc puszis hangulatban, nagyon jó fotók az óceán mélyéről. És egy kis korrupció.