Szép szombat reggelt kívánunk! Október 17-e van, ma a Hedvigek ünneplik a névnapjukat, de az Alajosoknak, Ignácoknak és Rudolfoknak is jár a köszöntés.
Ma tipikus őszi időnk lesz, több-kevesebb napsütéssel. Reggel érdemes jól beöltözni, mert még jó hideg lehet, helyenként fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet, délután viszont 13–17 fokig melegszik a levegő.
Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja is. 1987-ben ezen a napon több mint százezer ember gyűlt össze Párizsban, hogy kiálljon azoknak a jogai mellett, akiknek a megélhetéshez nincs elég pénzük. Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) később hivatalos világnappá nyilvánította október 17-ét.
Mai vezető cikkünk viszont vidámabb téma, megtudhatod, hová tűntek a kalapok az emberek fejéről. Régen ugyanis szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaki fedetlen fővel menjen az utcára. Ma viszont legfeljebb akkor veszünk fel kalapot, ha nagyon süt a nap, vagy valami különleges alkalomra készülünk. Ehhez kapcsolódik a nap szava is, ami a kalapemelés. Régen a férfiak a kalapjuk megemelésével köszöntek egymásnak, vagy így fejezték ki a tiszteletüket. Innen ered a kifejezés, amit ma már inkább akkor használunk, ha elismerjük valakinek a teljesítményét. Például ha valaki egy nehéz dolgozatra ötöst kap, arra mondhatjuk, hogy kalapemelés!
Jó pihenést, kellemes szombatot és jó olvasgatást kívánunk!


