Találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után Magyar Péter Facebook-oldalán azt írta, üdvözli, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken (köztük magyarul) folyó oktatásról szóló törvényt. Ezt a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépésének tekinti. Magyar biztosította Zelenszkijt afelől, hogy Ukrajna pártján áll az ellene folyó háborúban. Az ukrán elnök köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek a támogatásáért, és „nagyon jónak” minősítette a találkozót. Zelenszkij meghívást is kapott Magyartól az október 23-i budapesti megemlékezésre. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy elfogadta-e. Azt azonban megerősítette, hogy kölcsönös látogatásokat szerveznek, amit a két fél majd később egyeztet.

Helyreállt a rend, csütörtökön már „különösebb nehézségek nélkül” zajlott az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon – legalábbis ezt írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-oldalán. Ennek előzménye, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely szerdán arról írt, nagy a baj az említett osztályokon, nincs hely, és ezért Budapest hajléktalankórházában kellett plusz férőhelyet biztosítani. Hegedűs szerint az ellátási nehézségeket nem egy hirtelen terhelés, hanem a súlyos dolgozóhiány (orvos, ápoló) okozza, és az, hogy nem tudják továbbirányítani az egészségügyi ellátásra nem szoruló betegeket. Ők lehetnek hajléktalanok, vagy olyanok, akiknek tartós ápolásra van szükségük, de nincs körülöttük senki, aki segítene.

Nem akarja, hogy a Tisza Párt körül is kialakuljon egy olyan üzleti kör, amely a politikai kapcsolataiból gazdagodik meg – erről beszélt Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff szerint a korábbi kormány idején sokan jutottak állami pénzekhez a politikai kapcsolataik révén. (Népszabadság)
Egy fék nélküli Forma–1-es autóhoz hasonlította a mesterséges intelligenciát a Nemzetközi Valutaalap vezetője (IMF). Az IMF olyan, mint egy világszintű malacpersely ami ügyel arra, hogy az országok biztonságosan üzleteljenek. Ezenkívül pénzzel segít, ha bajban van egy állam (igaz, később vissza is kéri azt a segítséget). Az IMF vezetője pénteken azt mondta, hogy az MI fejlődése rengeteg lehetőséget kínál, de komoly veszélyekkel is járhat, ha nincsenek megfelelő szabályok. A szakértők többek között attól tartanak, hogy egyes munkákat átvesznek a gépek, és az MI előnyeiből nem mindenki részesül egyformán. (Reuters)

Mégsem mindig fehérek a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok. A csillagászok egy új kutatásban arra jutottak, hogy ezek az apró, rendkívül sűrű csillagmaradványok akár rózsaszínnek, lilának vagy zöldnek is látszhatnak. A fehér törpék olyan csillagok maradványai, amik úgymond már elhasználták az üzemanyagukat, és életük végén összezsugorodtak. A színüket többek között a hőmérsékletük és az anyaguk összetétele befolyásolja. Úgyhogy a világűrben még a fehér sem mindig fehér. (Live Science)
A kiemelt képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter magyar miniszterelnök látható. Forrás: Facebook.


