Karácsonyt támogatják a diákok, limezöld kiskutya született Floridában – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A három legnagyobb diákszervezet Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármesteri választáson. A hírt az ADOM Diákmozgalom, az Egységes Diákfront és a Fridays For Future közleményben jelentette be. Mint írták, Karácsony mellett Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel is egyeztettek a döntést megelőzően, akik mindketten megígérték, hogy megvalósítják a Mi Budapestünk nevű programot. A szervezetek által kidolgozott programban olyan pontok szerepelnek, mint a Budapesti Diákönkormányzat létrehozása (amely beleszólást biztosít a diákoknak Budapest ügyeibe), átfogó mentálhigiénés program elindítása, finomabb, egészségesebb és fenntarthatóbb menza kialakítása, az iskolák környezetének javítása, és sok minden más is: ezeket ide kattintva tudod elolvasni. (Kispolgár)

Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Vatikánban, ahol közösségeik jövőjéről beszélgettek. A pápa magyarul köszöntötte az 1500 fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait az audienciateremben. Ott kijelentette, hogy tavaly áprilisban zarándokként, testvérként, barátként látogatott Magyarországra, útját pedig hálával hordozza a szívében. Sulyok Tamás nem ment üres kézzel: ajándékozott a pápának egy díszmásolatot a Képes Krónikából, néhány, díszdobozba helyezett festett tojást és egy matyó terítőt. Az elnök megosztotta Ferenccel a matyó hímzés történetének a legendáját is. Sőt: mivel Ferenc pápa a múlt évi látogatásakor megemlítette, hogy nincs meg a könyvtárában a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötet, abból is kapott egy példányt. (MTI / Sulyok Tamás – Facebook / Kispolgár)

Sulyok Tamás / Facebook

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert tanúként hallgatták meg az ügyészségen Magyar Péter állításai után. Ez a csütörtöki Kormányinfón derült ki. Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter bemutatott egy hangfelvételt, amelyen volt feleségével, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterrel arról beszélgetnek, hogy a kormány egy vagy több tagja belenyúlhatott a Völner-Schadl-ügy irataiba. A Kormányinfón arról is szó esett, hogy május 8. és 10. között Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, illetve arról, hogy a kormány megerősíti a gyermekvédelmi törvényt. A jövőben például nem kaphatnak elnöki kegyelmet azok, akik kiskorúak sérelmére követtek el bűncselekményt. (Kispolgár)

Zöld kiskutya született Floridában. A gazdája, Carole a TikTokra posztolt videókat a golden retriever kölyökről, aki a szokásos szőkés helyett lime-os árnyalatokban pompázik. A Shamrock nevű kutya március 3-án született. Minden testvére „normális színnel” született, de őt hiába dörzsölgették, miután a világra jött, a zöld szín nem jött le róla. Carole – aki közel 17 éve dolgozik tenyésztőként – elmondta, hogy a kutyust egy epepigment színezhette be, ami keveredhetett a magzatvízzel. Születése óta Shamrock leginkább birkózással és játékkal tölti az idejét, a limezöld színe pedig szépen lassan elhalványult. A kennel vezetői szerint Shamrock a legkisebb a testvérei közül, de neki van a legnagyobb személyisége. (People)

Carole Debruler

Medvebiztos kukákkal kísérleteznek májustól a romániai Tusnádfürdőn. A „szerkezetet” Szlovákiában gyártották és tesztelték, ott már több száz ilyen szemetest helyeztek ki a nemzeti parkban és a környező településeken. A tusnádfürdői önkormányzat 2016-ban már próbálkozott olyan kukákkal, amiket elvileg nem tudott feltúrni a medve, de nem jártak sikerrel. Most 16 különböző típusú szemetesből vásároltak be, a használatukról pedig tájékoztatni fogják a helyieket és a turistákat is. A kísérleti program koordinátora elmondta: bármilyen kukákat hozhatnak, ha az emberek nem megfelelően használják őket. Ha a szemetesek működnek, az összes környékbeli kukát lecserélik majd medvebiztosra. (Transtelex)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Tippek hatékony nyelvtanuláshoz

Senkinek ne hidd el, hogy nincs nyelvérzéked. Ha ezt olvasod, akkor biztosan van.

Trump visszahozza a műanyag szívószálakat Amerikában

Az elnök nem szereti, hogy a papírszívószál feloldódik a szájában.

Kázmér és Huba

És az áruló testbeszéd!