Javában zajlik a Pride-hónap, ami a világon mindenhol a sokszínűség ünnepe. Ilyenkor rengeteg rendezvény, előadás, film szól arról, hogy az emberek bizony nem egyformák. Nemcsak a kinézetükben különböznek, hanem gondolkodásban, ízlésben, és esetleg abban is, hogy kihez vonzódnak, vagy hogy mit gondolnak a saját nemi szerepükről. Vannak, akik eltérnek a többségtől. Például a saját nemükhöz vonzódnak, esetleg senkihez sem, vagy épp hogy mindenkihez. Ez amúgy az ember legbelsőbb magánügye lenne, mégis állandó harc és vita tárgyává teszi a politika.
Vannak olyan országok, ahol elfogadóbbak az emberek, és az állam is sokat tesz azért, hogy a nemi kisebbségek, vagyis az LMBTQI-közösség tagjai a lehető legkomfortosabban éljenek. Sok országban házasodhatnak, párként gyerekeket fogadhatnak örökbe, örökölhetnek egymás után. Nálunk nem ez a helyzet. Olyan törvények és szabályok születtek, amik inkább nehezítik a nemi kisebbségek életét. És azzal, hogy a gyerekekre hivatkozva be akarták tiltani a Pride-felvonulást, az még inkább azt erősíti sokakban, hogy az LMBTQI-közösséghez tartozni valami tiltott, szégyellni-, és takargatnivaló dolog.
Többen kérdeztétek, hogy kik a transznemű emberek, és kértétek, hogy írjunk róluk. Nos, ez a csoport az LMBTQI mozaikszóban a T betű. A társadalom pici része tartozik ebbe a csoportba, egy 2023-as felmérés szerint nagyjából fél-egy százalék. Vagyis egy ezer fős településen a statisztika szerint nagyjából 5-10 olyan ember élhet, aki érintett.
Na de mit is jelent az, hogy transznemű?
Az emberek a születésükkor az esetek nagy részében fiúnak vagy lánynak születnek. (Arra, hogy mit jelent, hogy az esetek nagy részében, mindjárt visszatérünk.) A születési nem aztán meghatározza, hogy mi lesz az ember nemi identitása. Vagyis, ha valaki lányként született, az lánynak is gondolja magát, ha pedig fiúként született, akkor önmagára fiúként gondol.
De aztán ott van az emberek már említett fél-egy százaléka, aki sehogy sem tud azonosulni azzal a nemmel, amivel született. Például lányként inkább játszana „fiús” dolgokat, nem venne fel szoknyát, még a nevét is megváltoztatná, mert egyszerűen azt érzi, hogy nem otthonos, nem komfortos a születési neme. Ezen pedig nem tud változtatni semmi, nem fogja csak úgy „kinőni”. Ez tehát a transzneműség, amit sokáig valami mentális betegségnek tartottak, de ma már a tudomány is úgy határozza meg, hogy ez egy állapot. Csúnya idegen szóval nemi inkongruencia, vagyis össze nem illés.
Mi ezzel a baj?
A világon semmi. A baj azzal van, hogy nagyon sok ember nem képes elfogadni, hogy vannak a megszokottól és a többségtől eltérő jelenségek is. Pont ezért sokan inkább titkolják, hogy transzneműek, és megpróbálnak a születési nemüknek megfelelően öltözködni és viselkedni. Ez pedig rengeteg belső feszültséget okozhat, ami komoly pszichés problémákhoz is vezethet. Viszont ha olyan közegben élnek, ami elfogadó, a transznemű emberek is „előbújhatnak”, azaz elkezdhetnek úgy élni, ahogy nekik jó.
Ez egyfelől azt jelenti, hogy elkezdhetnek úgy öltözni, viselkedni, olyan frizurát hordani, ami jobban megfelel az identitásuknak. Sok országban meg lehet változtatni a hivatalos nevet is, és onnantól az szerepelhet az igazolványokban. Ennél komolyabb beavatkozás a test orvosi és műtéti módosítása. Ennek is több fokozata van. Vannak, akik csak hormonkészítményeket szednek, hogy mélyebb legyen a hangjuk vagy megnőjön a mellük, mások komoly műtéteken esnek át, amivel teljesen átalakítják a testüket.
Magyarországon, sőt az Európai Unióban sehol nem lehet nemi átalakító műtéteket elvégezni 18 éven aluli embereken. A hormonkezeléseket viszont sok országban már fiatalabb korban meg lehet kezdeni, de mindig egy több orvosból álló bizottság dönt erről. A beavatkozás mindenhol drága, sok helyen nincs is rá állami támogatás. A fiatalokon elvégzett kezeléseket és műtéteket sokan ellenzik, mert azt gondolják, hogy csak kamaszkori lázadás vagy hóbort áll mögötte. Kutatások szerint az átalakító eljárásokon átesettek kevesebb mint egy százaléka bánta meg és csinálja vissza a beavatkozást.
Az ember tényleg férfi vagy nő?
És akkor térjünk is vissza arra, hogy milyen neműnek születünk. Sokan egyből rávágjátok, hogy vagy fiúnak, vagy lánynak, pedig ez nem igaz. Vannak olyan emberek, akik egy picit mindkettőnek. Őket hívják interszexuálisnak. Ez az LMBTQI betűszóban az I betű. Tavaly az interszexuális ökölvívó olimpikon, Imane Helif esete került a címlapokra.
Vannak tehát, akik olyan testi jegyekkel születnek, amik alapján nem sorolhatók be sem fiú, sem lány kategóriába. Ezek a jellegzetességek lehetnek láthatatlanok, például a hormonok vagy a sejtekben lévő férfi-nő kromoszómák száma lehet eltérő. De előfordulhat, hogy születéskor kétféle nemi szervvel születik valaki. Az élővilágban egyébként ez egyáltalán nem ritka jelenség, rengeteg növény és állat rendelkezik kétféle ivarszervvel. Az viszont igaz, hogy az emlősöknél és az embereknél is ritka jelenség.
Ebből viszont az következik, hogy nem igaz, amit a magyar alaptörvény állít, vagyis hogy az ember csak férfi vagy nő lehet. A társadalom nagyjából 0,5-1,7 százaléka interszexuális. Ebből pedig szintén bonyolult helyzetek adódhatnak, hiszen egy interszex baba neveléséről a szülők döntenek. Vagy fiúként, vagy lányként nevelik, de egyáltalán nem biztos, hogy az megfelel majd a felnövő gyerek nemi identitásának. És így lehet valaki interszexuálisból transznemű.
Bonyolult, ugye? A lényeg tehát az, hogy nagyon sokfélék lehetünk. Az lenne a jó, ha ezzel mindenki békében és nyugodtan együtt tudna élni. És az is, ha senkinek sem kellene rejtegetnie a valódi énjét csak azért, mert egyesek szerint az nem „normális”. Hiszen, ahogy látod, attól, mert valami nem szokványos, még lehet teljesen természetes.
Kiemelt kép: a transznemű büszkeség zászlója a Parlament előtt. Kép: Budapest Pride
