Nem tudsz gitározni? Nem baj, legyél te a gitáros! Nincs jó énekhangod? Sebaj! Nincs munkád, nem látod a jövődet? Alapítsunk együttest! Valami ilyesmi hozzáállással kezdett bele a 70-es évek közepén sok együttes a zenélésbe.
Miből lett a punk?
Az 1970-es évek eleje a rock aranykorának csúcsa volt. Korábban a Zenesuliban írtunk a hard rockról, a progresszív rockról, ezek mind ekkoriban dübörögtek világszerte. A legnagyobb zenekarok óriási stadionokat töltöttek meg, a zenészek magánrepülőn utazgattak, a megjelenő albumok egyre bonyolultabbak, elvontabbak lettek.
A rockzene elszakadt a fiatalságtól, az utcától, a valóságtól.
Ezt érezték meg a diszkó-stílus alakítói, akiknek nem nagyszabású kompozíciókra, hanem táncolható zenére volt szükségük. És ezt érezte meg néhány lepattant figura New Yorkban, akik szintén valami újat kerestek. Ennek a keresésnek lett a központja az ottani CBGB nevű bár.
A CBGB és a New York-i punk
A CBGB tulajdonosa megengedte egy sor fura, ismeretlen előadónak, hogy fellépjen a klubban. Feltűnt például Iggy Pop, ami már az 1960-as években tulajdonképpen punkzenét játszott, még azelőtt, hogy maga a „punk” kifejezés elterjedt volna.
A punk szó eredetileg utcagyereket, csavargót, törvényen kívülit jelentett. Ez zeneileg is stimmel, hiszen nem nagyon törődtek az elvárt hangszeres és egyéb tudással.
A Ramones kétperces, kemény ritmusú, sodró dalokat játszott, szigorúan bőrdzsekiben, szinte megállás nélkül. Nem tudtak különösebben hangszeren játszani, de a szükséges pár akkordot valahogy megtanulták. És ez elég volt, mert a lényeg az az energia volt, amit sugároztak. Megmutatták, hogy a rockzene nem a technikáról szól.
De a CBGB-ben csiszolódott ki a Television, a New York Dolls, a Velvet Underground, a Blondie, a Talking Heads, vagy a költészetet a punkba beemelő Patti Smith zenéje is.
Az angol robbanás
A punk tehát Amerikában kezdődött, de Angliában csúcsosodott ki. Amikor a Ramones 1976-ban Londonban lépett fel, valami azonnal megváltozott. Az angol fiatalok más helyzetben voltak, mint az amerikaiak. Nagy-Britannia gazdasági válságban fulladozott, a munkanélküliség rekordmagas volt. A punk itt nagyon megtalálta a jövőkép nélkül tengő fiatalokat. Így már nem csupán zenei mozgalom lett, hanem politikai és társadalmi robbanás is.
Ennek a robbanásnak a leglátványosabb terméke a Sex Pistols nevű zenekar volt. Johnny Rotten a színes hajában, őrült módon vonaglott a színpadon, és így üvöltötte a világba, hogy „Nincs jövő!”
A zenekar állandó botrányairól és provokációiról lett híres. A „God Save the Queen” című dalukat be is akarták tiltani, mert tiszteletlen a királynővel és az egész rendszerrel szemben. Ettől persze mindenki azonnal hallani akarta. A dal, és az egész jelenség lényege éppen ez volt: a tiszteletlenség és a lázadás.
Mellettük a The Clash volt a korszak másik fontos zenekara. Joe Strummer dalszerző-énekes okosan politizált, és a punkba belekeverte a reggae, a ska, de még a diszkó elemeit is. A London Calling című albumával megalkotta a korszak egyik legfontosabb hangzását.
De számos más zenekar is feltűnt, többek között a Stranglers, a Damned, a Buzzcocks, amelyek szintén a stílus meghatározóinak számítanak.
Divat, képzőművészet, fanzine-ek
A punk nem csak zene volt. Divatba jött a bőrdzseki, a szegecses karkötő, a mohikán frizura, a neon hajszín, a tépett ruha biztostűvel összefogva. Ez is mind provokáció volt, látható lázadás. Ebben kulcsszerepe volt Vivienne Westwood londoni divattervezőnek.
Sőt a zenén és a divaton kívül a punk saját médiát is teremtett, a fanzine-t. Ezek fénymásolt, kézzel tűzött kis újságok voltak amatőr kritikákkal, interjúkkal és rajzokkal.
Minden területen a legfontosabb hozzáállás „csináld magad” lett. Egy punknak nem kellett sem pénz, sem kiadó, sem engedély semmihez. Csak akarat és, mondjuk gitár a zenéhez vagy fénymásoló a fanzine-hez.
Ugyanez a szellemiség jelent meg a képzőművészetben is. Például Jean-Michel Basquiat street art munkában.
Ami utána következett
A punk néhány hangos év után kifulladni látszott. De hatása mély nyomott hagyott a Joy Division, a The Cure és az Echo and the Bunnymen zenekarokon. Sőt, a 90-es évek elején a punkra hivatkoztak olyan zenekarok is, mint a Nirvana, a Pixies vagy a Sonic Youth.
Ezek sem a fősodor szabályait követték, hanem a maguk útjukat járták. A Green Day és a Blink-182 viszont egyenesen beemelte a punkot a fősodorba.
Egyes elemzők szerint a mai internetes zenei világ is a punk logikájára épül. A SoundCloud, a Bandcamp, a TikTok megjelenése óta nem kell kiadó, producer, engedély ahhoz, hogy tömegkehez jusson el bárki zenéje. Csináld meg, töltsd fel, oszd meg! – az a punk hozzáállás a digitális korban.
Punk a vasfüggöny mögött
Miközben Londonban a Sex Pistols a királynőt szidta, Magyarországon a kommunista államhatalmat nem lehetett büntetlenül bírálni. Itt ez gyanús, rendszerellenes viselkedésformának számított.
Ennek ellenére valahogy már a 70-es évek végén itt is megjelentek punk zenekarok. A Spions volt az első, de a legismertebb a Beatrice volt. Ennek vezetője, Nagy Feró, aki ma is zenél, de ma már leginkább a Fidesz melletti kiállásáról ismert. Akkoriban azonban egyre provokatívabb szövegekkel és nyersebb hangzással lépett fel. A zenekart betiltották, koncertjeiket lemondták.
Szegedről indult a CPG, akik viszont nyíltan rendszerkritikus szövegeket írtak. Ennek az lett a következménye, hogy a tagjait 1983-ban börtönbüntetésre ítélték.
A győri Auróra a nyolcvanas évek közepén tűnt fel, dalaik a mindennapi kilátástalanságról, a besúgóhálózatról és a fiatalok frusztrációiról szóltak. Ismert együttes volt a Kretens és a Mos-Oi is, amelyek a nyolcvanas évek végén vitték tovább a punk hagyományt.
A zenekarok gyakran csak féllegális klubokban vagy művelődési házakban léphettek fel, ha egyáltalán felléphettek. A dalszövegeket cenzúrázták, a koncerteket rendőrök figyelték, a taréjos haj pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy valakit igazoltassanak az utcán.
