Közös budapesti programot írtak a diákszervezetek

Közös programot alkotott a budapesti fiatalok bevonásával három ifjúsági szervezet, az Adom Diákmozgalom, az Egységes Diákfront (EDF) és a Fridays For Future (FFF) – írták Facebook-oldalukon.

A program neve a Mi Budapestünk Program lett, amit direkt az önkormányzati választások elé időzítettek, és olyan intézkedéseket javasoltak, amik a diákságot és fiatalságot segítenék.

Ezek között van:

  • Diákok számára könnyebben elérhető kulturális programok megszervezése. A Fővárosi Önkormányzattól azt kérik, évente legalább egyszer finanszírozzák meg 5000 középiskolás színházjegyét.
  • Artmozikban diákfilmheteket szeretnének évszakosan, és extra diákkedvezményt a mozijegyekre.
  • Legalább 50 százalékos kedvezményt kérnek az önkormányzati rendezvényekre.
  • Nemcsak kultúrában, de mentálhigiénében is gondolkodnak: plakátkampányt, ingyenes krízisvonalakat (jelenleg csak a Kék vonal az, ami kifejezetten fiatalokra, gyerekekre szakosodott) és fórum létrehozását is kérik. Úgy vélik, egyre nagyobb a közösségi és oktatási nyomás is a fiatalokon.
  • Budapesti diákönkormányzat felállítását javasolják, és annak működését is kidolgozták.
  • A menzára is kitértek, hogy az egészséges és finom ételek mennyire fontosak a diákságnak. Szeretnének több ilyen menzát, hogy a fiatalok ne a sulin kívül, sokszor gyorskajával pótolják az ebédet.
  • A rakpartot még élhetőbbé szeretnék tenni még több zebrával és zöld területtel.

A teljes programot annak minden részletével ide kattintva elolvashatjátok.

Kiemelt kép: Egységes Diákfront – Budapest

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kutya meleg és kutyaszorítóból szabadult kutya – híradó kedden

A magyar diákok kreativitása pedig átlagon aluli.

Rekordot döntött az Agymanók második része

Hétvégétől már nálunk is látható a mozikban.

Vannak országok, ahol tilos a suliban mobilozni

Nálunk pedig nemsokára korlátozzák a használatát az iskolában.