Az emberek ősidők óta próbálnak választ keresni arra, hogy hogyan jött létre a Föld, és azon az élet. Ma már a tudósok meg tudják magyarázni a világ keletkezését az ősrobbanással. De arra a kérdésre ők se tudnak határozott választ adni, hogy mi volt azelőtt, mi robbant fel, és hogy nézett ki az a valami, ami felrobbant. És ennyi erővel miért ne lehetett volna ott valami időtlen lény? Aki egy reggel a homlokára csapott, hogy na, most tán már ideje lenne létrehozni valami univerzum-félét. Az ókori társadalmak többsége is azt gondolta, hogy volt egy, vagy több isten, amelyik megalkotta a világunkat. És érdekes módon mindegy, hogy Európa, Ausztrália, vagy Közép-Amerika ősi mondáiról van szó, nagyon sok a hasonlóság köztük. Most bemutatunk néhány érdekesebb teremtésmítoszt.
Skandináv teremtésmítosz
Ha sok Marvel-képregényt olvastatok vagy szeretitek a Marvel-filmeket, nem lesz ismeretlen Odin, Loki vagy Thor neve. Az ókori észak-germán népek úgy gondolták, hogy kezdetben csak káosz volt, ebből lett két ország. Az északi jégország, és a déli tűzország. A kettő érintkezéséből jött létre Ymir, a jégóriás, akit egy jégből keletkezett tehén, Audhulma táplált. A tehén a nyelvével faragott egy másik óriást, Burit, és az ő leszármazottja volt Odin. Odin a testvéreivel megölte Ymirt, és belőle teremtették meg a világot. A húsából lett a föld, a csontjából a hegyek, a véréből a tenger, az agyából a felhők, a hajából pedig a fák. Az emberek lakta világ Ymir szemöldökéből lett.
Az első uralkodó istenek a földön pedig Odin, és két testvére lettek, de több istent is számontartottak, például Odin fiát, Thort, a mennydörgés istenét. Az istenek teremtették az első emberpárt, Askot és Emblát, akik benépesítették a földet. A skandinávoknak a világ végére is volt elképzelésük, azt szerintük Loki hozza majd el. Loki a „különutas” istenség, aki nem hallgat senkire, és gonosz tréfákat űz az istenekkel és az emberekkel is. A neve azt jelenti, hogy befejező. Amikor eljön a vég, a gyermekeivel és a tűzdémonokkal elpusztítja az isteneket, majd mindent lángba borít.
Görög eredetmonda
Az ókori görögök a világ létrejöttét egy ősistenségnek, Káosznak tulajdonították. A mítosz szerint kezdetben Káosz uralkodott a sötétség és az üresség felett, belőle vált ki az alvilág, majd Gaia, a Föld is, aki önmagából hozta létre Uránoszt, az eget. Az ő leszármazottaik lettek a titánok, a három egyszemű küklopsz és három százkarú óriás. A titánok fiai és lányai lettek az olümposzi istenek, köztük Zeusz, a későbbi főisten. Zeusz a titánok ellen fordult, majd miután legyőzte őket, meg tudta erősíteni az istenek hatalmát a földön. Zeusznak számtalan gyereke volt, istenek és félistenek is, róluk rengeteg legenda és mítosz maradt fenn. És érdekesség, hogy Zeusz felnevelésében is nagy szerepet kapott egy állat. Őt egy kecske, Amaltheia táplálta. Az ő szarvából lett az első bőségszaru.
Egyiptomi teremtésmítosz
Az ókori Egyiptom teremtéstörténete írásban is fennmaradt, ezeket a szakkarai piramisok őrzik. A feliratok az Óbirodalom korában születtek és ezek a világ legrégibb vallási szövegei. A történetet a piramisok belső falára és az uralkodók szarkofágjára vésték kb. 5000 évvel ezelőtt. A szöveg szerint a világot kezdetben a víz, Nun uralta, aki börtönbe zárta az isteneket. A világ teremtése pedig az a pillanat volt, amikor az istenek kiszabadultak. Az istenek aztán a Nun által nekik létrehozott kis dombon, a Benbenen lecsücsültek, és megalkották a Földet. Az első főisten Atun volt, aki úgy teremtette meg magát, hogy kimondta a saját nevét.
Maja eredetmítosz
A maják, hiába éltek egy másik kontinensen, egészen pontosan Közép-Amerikában, ugyanúgy azt tartják, hogy a világot az istenek teremtették. Itt is kezdetben káosz volt, majd ebből először fényt, aztán földet, vizet, végül életet hoztak létre. Viszont ők az emberek teremtését egy növényhez kötik. A maják szent könyvében az áll, hogy az istenek először iszapból és fából próbáltak embert alkotni, de nem jártak sikerrel. Az ember nem jött össze, de így jöttek létre a majmok. Aztán egy cső kukoricával próbálkoztak, ami csodák csodája, bevált. Talán azért, mert a levélburokban növekvő kukorica az anyaméhben fejlődő csecsemőre emlékeztet. Az emberek bőrszínének sokszínűségét és a kukoricával magyarázzák. Arrafelé ugyanis nemcsak sárga, hanem fehér, vörös, sőt fekete színű kukorica is terem.
Ausztrál ősmítosz
Talán ez a legérdekesebb, és minden bizonnyal a legősibb mítosz is mind közül. Az ausztrál bennszülöttek közt legalább hatvanezer éve terjednek a történetek szájhagyomány és mesék által. Az Álomidő mítosz szerint a világot erős szellemi lények hozták létre, akik a földön, a tengeren és az égen áthaladva hegyeket, folyókat és állatokat teremtettek. Ezeket a lényeket Ősszellemeknek vagy Ősöknek nevezték, és ők alkottak mindent, ami ma létezik. Az álomidő egy összetett és sokrétű fogalom, amely történeteket, szertartásokat, rituálékat és a művészetet is magában foglalja. Az őslakosok szerint az Álomidő egy téren és időn túl létező hely is, ahol a múlt, jelen és jövő egyetlen egészben egyesül. Ebbe a világba az álmaikon keresztül, illetve halálukkor lépnek be. A mítoszokban kiemelt szerepe van az ausztrál Uluru hegynek, és a tejútnak. Ezt egy folyónak tartották, ami összekapcsolja az istenek és emberek lakhelyét.
Kakukktojás: Finn eredetmonda
A Kalevaláról már biztosan hallottatok és tanultatok is, ez a finnek eredetmítosza. Az érdekessége az, hogy ez a 19. századig nem is létezett. Úgy jött létre, hogy a finnek elirigyelték a görögök legendáit, és azt találták, hogy ha az ősi görög énekekből össze lehet gyúrni egy Odüsszeiát és egy Iliászt, akkor miért ne lehetne valami hasonlót csinálni a finn népköltészet elemeiből is. 1835-ben jelent meg a Kalevala, amit népdalokból állított össze egy finn néprajzkutató, Elias Lönnrot. A Kalevala, aminek a jelentése Kaleva földje, azaz Finnország, a világ teremtésével kezdődik és a kereszténység elterjedésével zárul. Két törzs küzd benne folyamatosan, Kaleva és Pohjola (Dél és Észak). A végén pedig Vejnemöjnen, a dalnok bejelenti, hogy hazája, Kalevala győzött. (oldest.org, mek.oszk.hu)