Ha belerúgsz az asztal lábába, és csillagokat látsz a fájdalomtól, biztosan nem szép szavak jutnak először az eszedbe. Nyilván káromkodsz egy cifrát. És lehet, hogy pont emiatt leszel leszidva, pedig már mi is írtunk arról, hogy a káromkodás esetenként a fájdalmat is csillapíthatja. Több kutatás bizonyította már, hogy a csúnya beszéd bizony segíthet abban, hogy jobban érezd magad. Akkor van baj, ha ezzel megbántasz másokat, vagy épp mások becsületébe gázolsz.
A káromkodás valószínűleg egyidős a nyelvvel. A magyar nyelv ráadásul meglehetősen választékos, ha szitkozódásról van szó. Gyakorlatilag úgy is lehet káromkodni, hogy abban egy darab ronda vagy trágár szó sem hangzik el.
A középkorban büntették a káromkodást
Őseink is szitkozódtak már, az első írásban is fennmaradt magyar káromkodás egy 15. századi kódexben található. Akkoriban azért óvatosabbnak kellett lenni, főleg az istenkáromlással, mert amiatt komoly büntetés is járhatott. A kisebb anyázásokat vesszőzéssel vagy botütésekkel büntették, de a visszaeső káromkodóknak akár a nyelvét is kitéphették a középkori egyházi feljegyzések szerint. Volt, ahol halálbüntetés is járt az istenkáromlásért. Egyes országokban (pl. Iránban) ez a mai napig halálos bűnnek számít.
Az első írásban fennmaradt káromkodás viszont egészen cifrára sikerült.
Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh
Ez annyit tesz, mint: „Veszteg, k*rvanő fia sz*ros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket.”
A szöveg az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményében található Dubnici krónikában olvasható. Az idézett rész I. Lajos korához köthető, amikor Habsburg Albert osztrák herceg a svájciakkal vívott csatában kér segítséget a magyaroktól. A krónika szerint a csatában „úgy hullottak le a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon.”
A középkorban gyakori volt az is, hogy az ördögnek ajánlották rosszakaróikat a káromkodók. Az, hogy valakit vigyen el az ördög, meglehetősen gyakori szitokszó volt. Ugyancsak elterjedt volt mások édesanyját és a női rokonait erkölcstelen jelzőkkel illetni. Erre nem írnánk példákat, csak annyit jegyeznénk meg, hogy pontosan ugyanígy működnek ezek a káromkodások ma is.
A leghosszabb magyar káromkodás beférne a Guinness Rekordok Könyvébe is.
A valaha feljegyzett leghosszabb magyar káromkodást viszont azért nem lehet teljes terjedelmében idézni, mert több mint 600 szóból áll. Ez egy szitkozódó levél volt, amit Horváth Mihály várkapitány írt egy bizonyos tatai Szabó Gyurkának 1663-ban. Egy kis ízelítő a levélből:
„Szolgálatomnak töled való meg tagadása után, Istennek semminémű áldása ne száljon reád, Istentöl el szakatkozott, menny-országhoz háttal fordúlt, parázna, disznó életü, tisztátalan, vissza aggott, ebre ütött, k*rva feleségű, hunczfut, beste lélek kurafi. […] Két száz lépésre ki érzik a bor s égett bor szaga az eb szájadbúl: hiszen, te sem Istennek sem embernek nem kellesz immár, dzsidázott, dárdázott, bénna, lélek kurafi…”
A magyar költészetben is rengeteg káromkodás van, Janus Pannoniustól Petőfi Sándorig előszeretettel trágárkodtak a költők a versekben. Ezekkel valószínűleg nem találkozol majd az iskolában. És ha azt vesszük, hogy a mai rapperek olyanok, mintha modern költők lennének, talán elnézhetjük nekik, hogy a szövegeik tele vannak trágár szavakkal.
És persze, hogy káromkodtak a szüleid és a nagyszüleid is, mindig épp a kornak megfelelően.
Íme néhány szép példa, amit a Nyelv és Tudomány nevű folyóirat gyűjtött:
- „Legyen száz gyűrűje, de ujja egy se!”
- „Kapd be a kéthetes kapcába csavart gumicsizmából kirángatott nagylábujjam!”
- „Vésnök dolgozzon a neveden!”
- „A hátad legyen elől!”
- „Úgy töröllek szájon mindjá’, hogy a fogaid körmérkőzést játszanak a bennmaradásért!”
Ezek után pedig valahol szomorú, ha valaki csak annyival intézi el a káromkodást, hogy „anyád”.
