Megint előrehozott választást követel a Tisza, jön a kínai démonfilm – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Előrehozott választást követel Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta, októberben meg kellene tartani a választást, hogy ne kelljen jövő áprilisig várni a kormányváltásra. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az idei tusnádfürdői konferencián beszédet mond. Egyes szakértők szerint éppen ilyen bejelentéssel készülhet, mert ilyenkor mindig muszáj valami nagyot gurítania. A parlament kiírhat korábbi választást, és a többség – egyelőre – a Fidesznél van. Egy ilyen lépés nem feltétlenül kedvezne a Tisza Pártnak, mert nekik még nem nagyon vannak képviselőjelöltjeik, és a Fidesz folyamatosan gyengül. Így lehet, hogy Magyar éppen azt akarja elérni a követeléssel, hogy Orbán ne döntsön előrehozott választás mellett. Egyébként a Tisza elnöke már újévi beszédében is hasonló igénnyel állt elő. Magyar Péter amúgy épp falusi országjáráson van, amit kenuval kezdett, robogóval folytatott, de azóta utazott már biciklin, robogón, rolleren, lovaskocsin és kisvasúton is, szóval várható a gördeszkás és a hajtányos mutatvány is.

A Tisza-elnök lovasfogaton, tollas kalapban. Fotó: Facebook

Megszűnnek a politikai hirdetések a Facebookon. Az Európai Unió új szabályozása miatt a közösségi portál letiltja a politikai tartalmú reklámokat Európában. Ilyen témájú posztokat sem lehet októbertől hirdetni. Hasonló lépésre készül a Google, amely a Youtube tulajdonosa is. Ez elsősorban a Fidesznek lesz hátrányos, mivel eddig is tízmilliárdokat költöttek el hirdetésekre. Rengeteg pénzt fordítottak például Magyar Péter befeketítésére. (HVG)

Életjelet adott Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció egykori elnöke idén májusban hirtelen lemondott és visszavonult a politikától. Pártja vezetését Dobrev Klára vette át, akivel házastársak voltak, de mostanra elváltak. Gyurcsány most arra utalt a Facebook-posztjában, hogy elkészült második könyvével. Ahogy az első, ez is krimi lesz, és ezt is a saját anyja nevén jelenteti meg. Gyurcsányról itt írtunk korábban.

A szerző épp ráírja a kéziratra, hogy GYILKOS. Fotó: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Nem állt meg a lakások drágulása. Egy év alatt 15 százalékkal lettek drágábbak az ingatlanok Magyarországon, Budapesten még ennél is jóval többel. Az árak várhatóan tovább rohannak, miután a kormány bejelentett egy kedvezményes hitelprogramot. Így akik nem tudják felvenni a hitelt, azok még reménytelenebb helyzetbe kerülnek. De a hitelekben nyújtott segítség nagy részét is elviheti a drágulás. (HVG)

Tűz ütött ki az Ozora fesztiválon. Egy nagy sátor kapott lángra, amiben autók is álltak. Gázpalackok is felrobbantak a tűzben, mielőtt a tűzoltók megfékezték. Szerencsére senki sem sérült meg. (Telex)

Tűzoltás az Ozora zenei fesztiválon. Fotó: Reddit

Égiháború közeleg, ostromágyúkkal és nehézbombázókkal. Az időjárással általában a jóreggeltekben foglalkozunk, de holnapra olyan zűröket jósolnak, hogy jobb, ha előre szólunk. Magyarország nagy részén előbb a kánikula éri el a csúcspontján, a délkeleti megyékben ez 40 fokot is jelenthet. Utána pedig megjön a hidegfront, ami felhőszakadásokat, akár jégesőt hoz, és igen erős széllökéseket. Ezek már könnyen okozhatnak károkat épületekben és fákban.

Ősszel Magyarországon is bemutatják a legsikeresebb kínai animációs filmet. A Ne Zha 2 című alkotás minden idők legnagyobb bevételét hozta az animációk között. A film egy démongyerekről szól, aki szembeszáll a gonosz Sárkányklánnal. Kína egyelőre nem veszi fel a versenyt az amerikai filmgyártással, de egyre sikeresebb mozikat csinálnak, és főleg a fantasztikus sztorikban erősek. A film első része 2019-ben készült, de a mésodik epizód hozta el a világsikert. (Telex)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért utálja a legtöbb diák a matekot?

Az idei matekérettségin a kettesből volt a legtöbb.

Itthon sem ártana a spogomi!

Miért is ne létezne szemétszedő-világbajnokság?

Garfield

Egy szívhez szóló dallam!