Megmutatta a bizonyítékát Magyar Péter

Ma reggel 9 órakor megérkezett az ügyészségre Magyar Péter. A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje testőrrel érkezett, aki igyekezett őt „védeni” az autóját megrohamozó újságíróktól. Magyarra kisebb tömeg várt, „Hajrá, Péter!” – skandálták és meg is tapsolták a jelenlévők.

Az újságírók futva igyekeztek pár mondatot kiszedni Magyarból, aki megerősítette azt, hogy van egy felvétele, amit most be is visz bizonyítékként. A felvétel azután készült, hogy Varga Judit azt mondta neki: a magyar kormány egy maffiakormány, amiből nem lehet kilépni.

Magyar a megjelenésével egy időben Facebook-oldalára és Youtube-ra is posztolta ezt a felvételt. Ez egy beszélgetés a pár között, ami a Völner-Schadl ügyről szól. Erről ide kattintva olvashattok bővebben, de az ügy két legfontosabb szereplője közül az egyik Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke. A végrehajtók dolga például lefoglalni a fizetésképtelen adósok, hitelfelvevők ingatlanjait és más tulajdonát. Ebből Schadl és köre milliárdokat keresett. A másik szereplő Völner Pál, aki igazságügyi államtitkár volt.

A felvételen az hangzik el, ahogy Varga Judit elismeri, hogy a nyomozati iratokból kihúztak őket vádló részeket Rogán Antalék. Az is hallható, hogy állításaival ellentétben Rogán Antal – aki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjeként a kormányzati kommunikáció legfőbb irányítója – ismerte a most börtönben előzetes letartóztatásban csücsülő Schadlt. „Ha az ő (Rogánék – a szerk.) emberük volt, miért nem mentették meg?”– kérdezi a felvételen Magyar a volt feleségétől, mire ő azt válaszolja: „Nem volt több lehetőségük… mert Polt Péter nem ura a helyzetnek… egyre durvábban gyűltek a bizonyítékok és hiába mondták a Völnernek, hogy hagyja abba (a korrupciót – a szerk.), nem hagyta abba”.

Polt Péter Magyarország legfőbb ügyésze. Elvileg az ügyészség dolga lenne az, hogy eldöntse, hogy egy ügy a bíróság elé kerül-e, vagy sem.

Varga Judit nem sokkal Magyar után szintén posztolt a Facebookra. Elég hosszú szöveget, tehát már előre készülhetett arra, hogy volt férje meglépi, amit meglépett. Varga azt írta:„Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve. Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta” – vagyis ezzel a volt igazságügyi miniszter elismerte, az ő hangja hallható a felvételen.

Varga Judit a poszt további részében szintén elég súlyos állításokat fogalmaz meg volt férjével szemben. Testi bántalmazásig is fajuló kapcsolati erőszakról ír. Ide kattintva olvasható.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Te milyen gyorsan gépelsz az orroddal?

Egy újabb kiváló világrekord!

Jó reggelt!

Baromi meleg lesz ma!

Jöhet az elméleti tesióra, kaszált Azahriah a Puskás-koncertekkel – híradó

Ha valaki próbálta már az elméleti kötélmászást, mindenképpen tudassa velünk!