Miért hisznek az emberek az összeesküvés-elméletekben?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Percekkel azután, hogy ellepték a közösségi médiát a furcsa, spirál alakú fénycsóváról szóló képek, megjelentek a furábbnál furább magyarázatok is arra, hogy mi is volt ez. Sokan ugyanis nem hitték el, hogy a jelenséget a SpaceX rakéta okozta. „Máskor is lőttek már ki rakétát, akkor miért nem volt ilyen??” – tették fel a kérdést. Egyesek szerint az ufók jöttek, mások úgy vélték, hogy valamilyen portál nyílt meg az univerzumban. Sokan voltak azok is, akik szerint a rakétából valamilyen mérgező anyagot szórtak a lakosságra. (Ezt szerintük az is igazolja, hogy éjjel és másnap az ország nagy részén köd volt.)

Forrás: Facebook/Időkép

A közösségi médiát tehát ellepték az összeesküvés-elméletek. Ezeket konspirációs teóriáknak, más szóval konteóknak is nevezik. Akik ezekben hisznek, azt gondolják, hogy a világot, az embereket és a történelmet a háttérből irányítják valakik. Ennek az embercsoportnak az összeesküvése állhat bizonyos események mögött. A konteóhívők nem, vagy nagyon nehezen fogadják el a történések hivatalos magyarázatát. A hétfő esti fénycsóva tehát szerintük nyilvánvalóan nem a SpaceX üzemanyagától, hanem valami más, a többség elől rejtegetni való okból keletkezett.

Mindig is voltak konteók

A világban számos híres összeesküvés-elmélet kering, és azt sem lehet pontosan tudni, mikor kezdtek az emberek konteókat gyártani. Valószínűleg évezredekkel ezelőtt. A tudósok, pszichológusok, szociológusok viszont a hatvanas években, J. F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása után kezdtek komolyabban foglalkozni ezzel a jelenséggel. Ekkor ugyanis olyan mennyiségű találgatás indult meg a médiában, amit korábban nem láttak.

J. F. Kennedy a merénylet előtti pillanatban. Kép: Wikipedia

Mindenkinek volt egy magyarázata arra, hogy mi történt, hogy ki vagy kik álltak a merénylet mögött. És hiába fogták el az elkövetőt, az emberek nagy része nem hitte el, hogy valóban az és úgy történt, ahogy azt a sajtó megírta. Ennek pedig a legfőbb oka az volt, hogy valóban maradtak kérdőjelek, és olyan részletek, amikre nem találták meg a választ. A másik ok pedig az volt, hogy az emberek alapvetően bizalmatlanok voltak az igazságszolgáltatás iránt.

Azok, akik hisznek konteókban, sokszor azt gondolják, hogy véletlenek nincsenek. Azt is, hogy minden valójában csak látszat, és mindenben keresik az összefüggéseket. A balesetek vagy természeti csapások mögött is szeretnék megtalálni a (többnyire nem létező) magyarázatot és indokot. És amilyen magyarázatot találnak, az általában olyan, amit senki nem tud megcáfolni. Az első példánál maradva: ki állna neki azt bizonygatni, hogy nem mérgezték meg a lakosságot ezzel a furcsa kék jelenséggel? Hiszen ez teljesen abszurd lenne. Különösen, hogy a tudomány pontosan leírja, ami történt. Viszont a konteóhívők a tudománynak sem hisznek.

Híresebb összeesküvés-elméletek

Chemtrail – a magasan szálló repülők után látható csík, a kicsapódó párából álló kondenzcsík valójában vegyi vagy biológiai fegyver, aminek a célja az emberiség létszámának csökkentése. De van, aki szerint ezzel befolyásolják az időjárást, helyenként emiatt nem esik, vagy épp ellenkezőleg.

Egy Boeing 747 kondenzcsíkjai. Kép: Wikipedia

Oltások – sokan azért nem adatják be, mert azt hiszik, hogy ezzel valójában meg akarják őket betegíteni a nagy gyógyszercégek.

Holdraszállás – vannak, aki szerint ez nem történt meg, stúdióban forgatták le az egészet.

Háttérhatalom gyíkemberekkel – a Földet valójában egy idegen lényekből álló háttérhatalom irányítja, embernek álcázott alakváltó gyíkemberekkel. Rengeteg mítosz övezi az ufókat is.

Ilyet csak a hülyék hihetnek el…

Most persze gondolhatod azt, hogy csak az igazán buták hisznek az ilyesmiben, de nem lenne igazad. Tudósok bebizonyították, hogy bárki lehet az élete bármelyik pontján konteóhívő. Főleg, ha épp magyarázatot keres valami általa megmagyarázhatatlannak hitt dologra. Az ember szereti megérteni a dolgokat. Ha pedig ez nem sikerül, az szorongással jár. Ezért sokszor megnyugtatóbb valami teljesen valótlan dolgot elhinni, mint szembenézni a valós magyarázattal. Vagy azzal, hogy egyszerűen nincs magyarázat. A balesetek például ilyenek.

Sokszor az is előfordul, hogy az lesz konteóhívő, aki nem bízik az államban. Ez általában olyankor szokott előfordulni, ha valamilyen politikai döntés miatt hátrányba kerül. Elveszíti a munkáját, elszegényedik, vagy valamilyen üldözés, hátrányos megkülönböztetés éri. Ilyenkor szinte természetes, hogy hibáztat valakit a sorsáért. Vagy hogy mindenben és mindenkiben az ellenséget keresi. Az ilyen érzésekkel pedig sokszor nincs is egyedül az ember. És ilyenkor lesz közös ellenfél a valódi hatalom, vagy a mögötte álló gyíkemberek. Közösségben pedig még könnyebb elhinni azt, ami nem igaz. Ma az internet az egész világon összekötheti a legvadabb képzelgések hívőit is.

Sokak szerint a 2001. szeptember 11-i New York-i merényletet az amerikai kormány rendezte meg. Kép: Wikipedia

Mindenki hihet abban, amiben akar

Alapvetően nincs azzal baj, ha valaki nem hiszi el, hogy járt ember a Holdon. A baj akkor van, ha ezzel másokat veszélybe sodor. Például ha valaki nem adatja be magának a védőoltást, azzal megbetegíthet másokat is. Az pedig külön veszélyes, ha az ilyen konteókra ráerősítenek egyes politikai csoportok vagy a média.

Némelyik konteónál bizonyítható, hogy nem is lehet igaz. A kamu holdraszállás felépítése és titokban tartása, majd tényként való tálalása a számítások szerint több tízezer ember munkáját igényelte volna. Ha közülük csak egynek is eljárt volna a szája (és a nagy számok alapján ez biztosan előfordul) az egész konteó bedőlt volna. A műveletet figyelték a szovjetek is, nekik érdekük lett volna lebuktatni a csalást. Azóta pedig már többször lefotózták az Apollo-küldetések helyszínét.

Ám a hívők mégis kitartanak. A konteó ugyanis közösséget jelent számukra, amit nem akarnak elveszíteni. Emellett önbecsülést, sikerélményt is ad. Hiszen nekik bár nincs diplomájuk, nem tudósok, mégis úgy érezhetik, többet tudnak a világ dolgairól, mint az összes nagyfejű. Ez egy lelkiállapot, amit nem az változtat meg, ha megtudják az igazságot, hanem ha az életük jobbra fordul, és találnak benne más értelmet.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Meghalt Ferenc pápa

Sokáig volt beteg, de húsvétvasárnap még megjelent a hívek előtt.

Nem csak Jézus támadt fel

Romulusztól a zombikig hosszú a visszatérők listája. Fel, támadás!