Miért nem a szovjetek szálltak le a Holdra?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A huszadik század második felét a hidegháború határozta meg: az Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállása. Szerencsére nem estek egymásnak – ezt főleg az atomfegyver akadályozta meg –, de igyekeztek a másik fölé kerekedni más eszközökkel. Az egyik legfontosabb front az űrverseny volt.

Ez nem puszta sport volt. A műholdak, űrhajók, űrállomások feljuttatása mindig azt üzente a versenytársnak, hogy

nekünk jobb rakétánk van, mint nektek.

És arra a rakétára ugye fel lehet szerelni atomfejet is. A műholdak ezenkívül segítették a katonai felderítést, az űrállomások szintén működhettek volna szükség esetén űrbéli fegyverraktárként. Viszont az űrkutatás lelkesítette a népeket, és könnyebb volt így költeni rá vagyonokat, mint ha csak fegyverfejlesztésnek hívják.

Szovjet plakát az űrsikerekről az 1960-as évekből. „Győzelmünk az űrben: a Szovjetunió dicsősége”

Az űrverseny első két fordulóját a Szovjetunió nyerte meg. Ők lőtték fel az első műholdat, a Szputnyikot 1957-ben, majd négy évvel később az első embert, Jurij Gagarint.

Ez kemény gyomros volt a nyugati világnak. Addig a szovjeteket veszélyes, de primitív barbárokként kezelték, akik sokan vannak, de a technológiájuk elmaradott és nevetséges. Igaz, hogy a szovjet sikerek a zsákmányolt német rakétákra épültek, de ezeket az amerikaiak is használták. Mégis lemaradtak.

A Szputnyik, az első műhold (másolat). Fotó. Wikimedia

Gagarin repülése után az akkori amerikai elnök, John F. Kennedy az asztalra csapott. Bejelentette, hogy Amerika tíz éven belül embert küld a Holdra. Ez volt az, amiben még lehettek elsők. Rengeteg pénzt adtak az űrhivatalnak, a NASA-nak, és megkezdődött az új versenyfutás. De a Szovjetunió sem adta fel.

Az űr határát 100 kilométeres magasságban szokás meghúzni. Az alacsonyan keringő űreszközök körülbelül 400 kilométerre haladnak a felszíntől. A Hold viszont 400 ezer kilométer távolságban van. Ez sokkal nagyobb kihívás.

Akkora rakétát kellett építeni, amilyen még sosem volt.

Ezek többfokozatú rakéták: az első lépcső felemeli a szerkezetet a Földről, majd kiürülve leválik, amikor már csak fölösleges súly lenne. A további fokozatok viszik el a Holdhoz a leszálló egységet. Onnan visszatérni már könnyebb, hiszen nincs légkör és a gravitáció csekély.

A Saturn 5 rakéta. Fotó: NASA

Az amerikai Saturn V rakéta öt gigantikus hajtóművel emelkedett fel a felszínről. Roppant mérnöki tudás, új fémötvözetek, precíz üzemanyag-ellátás kellett ehhez. A Szovjetunió ilyen hajtóműveket nem tudott építeni. Más megoldást találtak.

Az N1 nevű óriásrakétájuk kisebb hajtóműveket kapott, de azokból nem kevesebb, mint 30 darabot. Ez így elég erős volt a Hold-küldetéshez. Ám itt megmutatkozott a Szovjetunió lemaradása egy kulcsfontosságú területen: az elektronika, a számítógépek terén. A 30 fúvókának tökéletes összhangban kellett volna működnie, de a vezérlő gépezet ezt nem tudta biztosítani.

Az N1 rakéta a szerelőcsarnokban és felállítás közben

Az N1 rakéta tesztjei a világtörténelem legnagyobb robbanásait eredményezték. A hibásan működő hajtóművek miatt a rakéta többször is irányíthatatlanná vált és lezuhant. Négy kísérletet végeztek, mindegyik kudarcba fulladt. Ezek után be kellett látni, hogy nincs működő rakéta, amire rábízhatnák a holdraszállást.

Pedig a leszállóegység tervei elkészültek, és megépült maga a szerkezet is. Hasonlóan működött volna, mint az amerikai, de jóval kisebb volt, egyszemélyes.

Az LK nevű szovjet holdkomp 3D modellje. Kép: shontoloyo / BlendSwap

1969-ben aztán Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszállt a Holdra. A dicsőség az Egyesült Államoké lett. A Szovjetunió egy ideig még kísérletezett, de a második hely megszerzése már nem volt elég csábító. Hamarosan lemondtak a Holdról, és az űrállomásokra koncentráltak. Az 1986-ban megépített Mir űrállomás tizenöt évig szolgálta a tudományt, mielőtt az óceánba zuhant. Szerepét ma a Nemzetközi Űrállomás tölti be, amelyen Kapu Tibor magyar űrhajós is dolgozik.

Érdekesség, hogy a mai legnagyobb űreszközök, a SpaceX rakétái pont úgy működnek, ahogy a szovjet mérnökök elképzelték: sok kisebb hajtóművel. De ma már egy okosóra is mérhetetlenül többet tud, mint a Hold-küldetések számítógépei.

A SpaceX Starship 33 hajtóművel indul. Fotó: SpaceX

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Meghalt egy nagy kalandor, jöhet a természetvédelmi olajkút – híradó

Szerencsés megmenekülések gyerekkel és mosómedvével.

Botrány lett az egyik Sziget Fesztiválra tervezett koncertből

A fesztivál terroristákat éltető együttest hívott meg.

Miért ez az egész palackvisszaváltósdi?

És hová megy, amit bedobtunk a gépbe?