Még azoknak is feltűnt, hogy mennyi rózsaszín cipős focista játszik a mostani labdarúgó világbajnokságon, akik amúgy nem is figyelik a közvetítéseket. Már a nyitómeccsen is szinte csak fukszia- és neonrózsaszín cipőkben futkároztak a játékosok. A Mexikó-Dél-Afrika meccsen a 22 kezdőjátékosból csak három viselt más színű cipőt.
Persze nem a játékosok ébredtek egy nap mind arra, hogy mostantól Barbie-színű cipőjük lesz. A trend mögött ugyanis komoly piackutatás és egy kis pszichológia áll. A nagy sportszergyártók ( mint a Nike, Adidas, Puma vagy a New Balance) egyszerre dobták piacra élénk rózsaszín kollekcióikat. A cégek tervezői szerint ugyanis a harsány színek, mint például a rózsaszín, sokkal jobban látszanak a zöld gyepen. Így a tévénézők szeme azonnal megáll a márkák logóin.

Emellett sok mai futballsztár, mint például Mbappé vagy Haaland a cipőjével is kifejezheti az egyéniségét. A rózsaszín ugyanis sok szakértő szerint önbizalmat sugárzik. Ráadásul a közvélemény szerint ma már kifejezetten jó focistának kell lenni ahhoz, hogy valaki bevállalja ezt a feltűnő színt.
Amúgy már 2024-ben sejteni lehetett, hogy idén a rózsaszín ennyire menő lesz. A WGSN nevű divat-előrejelző ügynökség már akkor megjósolta, hogy 2026 egyik legtrendibb és legfontosabb színe a fukszia lesz.
A divathullám miatt viszont most azok a focisták számítanak egészen egyedinek, akik ugyanazt a cipőt viselik, amiket évekkel ezelőtt is. És teljesen kilóg a sorból Lionel Messi kék-fehér cipője is, ami az argentin zászlóra hajaz.


