Egy új tanulmány kimutatta, hogy a dongók, vagyis a poszméhek képesek a környezetükben található tárgyakat felhasználva ismeretlen rejtvényeket megoldani.
1913-ban egy tudós híres kísérletet végzett csimpánzokkal. Egy banánt elérhetetlen magasságba akasztott, majd néhány dobozt és botot hagyott szanaszét a környéken. Miután többször is sikertelenül próbálták elérni a banánt, a csimpánzok egymásra rakták a dobozokat, és ráálltak, hogy elérjék a banánt.
A csimpánzok rájöttek, hogy a dobozok segítségével megoldhatnak egy olyan problémát, amellyel korábban még soha nem találkoztak. A tudósok ezt „meglátásnak” nevezik. Nem sok állatról bizonyított, hogy rendelkezik ilyenfajta meglátással – idézi fel a News for Kids.
A finnországi Oulu Egyetem kutatói úgy döntöttek, hogy a fent említett banánprobléma rovaros változatát hajtják végre poszméhekkel. Ehhez egy speciális, kerek, mindössze 3,2 centiméter magas kísérleti „arénát” építettek.
Ennek az alján egy kék művirág található, amelyen cukor van, de azt az állatok csak egy hungarocell labdával tudják elérni. A megoldáshoz a méheknek a labdát a virág alá kellett gurítaniuk majd felmászniuk rá, hogy elérhessék.
Ezt a mutatványt előtte nem gyakorolták velük, de a méhek körülbelül 73 százaléka oldotta meg a feladatot.
Az eredmények arra utalnak, hogy a kicsi agyuk ellenére a poszméheknek vannak jó meglátásaik és képesek kreatív megoldásokat találni olyan problémákra is, amelyekkel még soha nem találkoztak.


