Arról már írtunk nektek, hogy miért kakilnak kocka alakút a vombatok, de arról még nem, hogy milyen orvosi vizitekre hivatalosak időnként. Egy ausztrál rezervátum két vombatja, Gem és Milo nemrég fogorvosnál jártak, hogy megmutassák ragyogó mosolyukat (és a fogaik állapotát).
A vombatoknak meglepő módon egész életükben nőnek a fogaik, ezért durva fűféléket rágcsálnak, hogy lecsiszolják őket. A fent említett rezervátumban az állatok kifejezetten darabos, rostos ételeket kapnak, hogy könnyű dolguk legyen. De azért néha meg kell nézni, hogy jól halad-e a csiszolás.
Némi érzéstelenítés után a fogorvos megvizsgálta a vombatokat. A beavatkozást élőben közvetítették, így azt a rezervátum látogatói is megnézhették. Az orvos szerint Gem és Milo csodálatos páciensek voltak, a fogaik pedig kiváló egészségnek örvendenek. Gemnek korábban kicsit túlnőtt a foga, de úgy tűnik, hogy a vizsgálatig sikeresen lecsiszolta. A lenti videóban a 2. perctől látható a vizsgálat:
A vombatok nem csak a kakijuk és a fogaik miatt különleges lények. Bár lassú plüssállatnak tűnhetnek, valójában akár 40 km/órás sebességgel is képesek futni. A súlyuk a negyven kilogrammot is elérheti, és általában körülbelül egy méter hosszúak.


