Egész nyáron szenvedtünk a hőségtől, és ez egyelőre nem enyhül az ősz kezdetével sem. A klímaváltozás berúgta az ajtót. És ez nemcsak azt jelenti, hogy izzadunk és nyűglődünk, hanem szárazságot is. Ami súlyos csapás a mezőgazdaságnak.
Magyarországon óriási területeken termelnek vízigényes haszonnövényeket. A legfontosabb közülük a kukorica és a búza. Sok víz kell a napraforgónak és a krumplinak is. Ezek szántóföldi növények, tehát nem kertben vagy üvegházban nőnek, ahogy a zöldségek egy része. Így aztán a locsolás az eső dolga – csakhogy nincs eső. Az pedig lehetetlen, hogy több százezer hektárnyi kukoricát mesterségesen öntözzünk.
Súlyosan érinti a szárazság a gyümölcsösöket is. Az almával például komoly bajok lesznek idén: a magyar alma drága és kicsi lesz, külföldről kell majd hozni.
Szinte minden szántóföldi növény termése siralmas lesz ebben az évben. Ez veszteséget jelent a gazdáknak és drágább élelmiszert mindenkinek. Az igazán rossz hír pedig az, hogy ugyanerre kell készülni a jövőben is.
Mit lehet tenni?
Nem vagyunk teljesen eszköztelenek. De nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy a mezőgazdaság alkalmazkodjon a felmelegedéshez. Lépnie kellene a kormánynak, a gazdáknak, a tudósoknak, és bizonyos ügyekben az egész Európai Uniónak. Az biztos, hogy ahogy eddig mentek a dolgok, az nem fenntartható.
Szívd fel begyem, a sok vizet
Magyarországnak van egy rettentő káros hagyománya a vízgazdálkodásban. Ez most bosszulja meg magát. Ma úgy működünk, hogy ami eső leesik, azt a lehető leggyorsabban elvezetjük a folyókba, aztán menjen csak Romániába, ne is lássuk. Sok munka volt ebben! A folyók szabályozása és az árterek beépítése miatt eleve kisebb terület érintkezik a vízzel. A földekről árkok vezetik el az esővizet, mert ha megáll rajta, akkor ott nem lehet dolgozni. A földművelés, főleg a szántás olyan kérget képez a talajban, hogy az nem tudja felszívni a vizet. A mocsarak és lápvidékek lecsapolásával megszüntettük a természetes víztárolókat. Az országról úgy folyik le a víz, mint egy vaslapról. Ez több évszázados folyamat volt, és a visszafordítása is roppant meló lenne. De meg kell próbálni, mert ez így pazarlás. Idén az aszály előtt, tavasszal heteken át szakadt az eső. Kisebb lenne a kár, ha azt a vizet a földek meg tudták volna tartani.
Frankenstein-növények
Vannak tudományos tervek, amelyek javíthatnak a helyzeten. Ilyen például a szárazságtűrő új növényfajták kifejlesztése. Ezek például mélyebb gyökereket eresztenek, vagy a leveleik kevésbé párologtatnak. Lehet állítani a növények termésidején is, hogy a legforróbb időszak előtt beérjenek. Ez általában génmanipulációt jelent, amit alapvetően ellenez a kormány. Folynak kísérletek keresztezéssel és hibridekkel, vagy régi fajok visszahozásával is, de gyors és hatékony eredményt a génszerkesztés ígér. Milyen jól jönne egy növény, ami alul krumpli, felül meg kaktusz!
Termesszünk kaktuszt!
Az is egy megoldás, ha feladjuk a vízigényes, a klímaváltozástól sújtott terményeket. Nem vetünk kukoricát, hanem tudomásul vesszük, hogy ez egy félsivatagos ország, és az ehhez passzoló növényekre állunk át. De azért nemcsak kaktuszra kell gondolni. Ilyen például a búzánál sokkal igénytelenebb cirok. Ezt mi eddig főleg a seprű anyagaként ismertük, de valójában a világ egyik legfontosabb gabonanövénye. Magjából liszt őrölhető. Vagy ott a köles, ami a népmeséinkben a kása alapanyaga. Afrikában ma is fontos haszonnövény, pedig ott még melegebb van.
Az ilyen átállás nagyon nehéz ügy. Ha a gazdák eddig kukoricát termesztettek, akkor ahhoz vannak gépeik és szaktudásuk, kiépült hozzá a kereskedelem és az ipar. A cirokhoz és a köleshez más felszerelés kell – és vevő, aki megeszi. Nemcsak a termelőknek, hanem mindenkinek meg kellene barátkoznia az új alapanyagokkal.
Éhezéstől viszont nem kell tartani. Az igazság az, hogy ma sem csak azt esszük, amit az ország megtermel. A mezőgazdaság Magyarország jövedelmének csekély, pár százalékos töredékét teszi ki. Vannak sűrűn lakott, ipari országok, amelyek elvannak azzal, hogy gépeket, szoftvert vagy kütyüket gyártanak, aztán a pénzből vesznek maguknak annyi rizst, amennyit akarnak. De valahol meg kell termelni a kaját, és egyáltalán nem baj, ha nem kell messziről hozatni, és nem megy rá az egész fizetésünk.
A feladat óriási, és még az elején járunk. Biztos, hogy nektek is lesz még vele dolgotok. Ha más nem, megszeretni a kölespogácsát!