Peking mellett néhány hete rendkívül furcsa félmaraton zajlott. Az emberi versenyzők mellett humanoid robotok is futottak a győzelemért. Több vállalat és egyetem is részt vett a félmaratonon a saját robotjaival, így összesen 20 kétlábú gép indult a versenyen.
Az elmúlt években egyre nőtt a félelem, hogy a mesterséges intelligencia – és a robotok – egy napon túlszárnyalhatják az embereket. Nos, ami a futást illeti, még mindig miénk az előny. A robotok 12 000 emberi versenyzővel mérték össze erejüket, és ők vesztettek.
Az első robot, amely átlépte a célvonalat, a Tiangong Ultra – amelyet a Pekingi Humanoid Robot Innovációs Központ fejlesztett ki – két óra 40 perc alatt teljesítette a távot, míg a verseny férfi győztese 1 óra 2 perc alatt ért célba.
A résztvevők egy parkból indultak és egy 21 kilométeres, kanyargós utat kellett teljesíteniük. Az emberi versenyzők felfrissíthették magukat vízzel a verseny során, a robotversenyzők pedig új akkumulátorokat kaphattak.
A győztes Tiangong Ultra teljesítményét hosszú lábai és egy algoritmus segítette, amely lehetővé tette, hogy utánozza az emberek maratoni futását. Az 1,8 méter magas robotban a verseny során többször is akkumulátort kellett cserélni. Sőt, egy segítőre is szüksége volt, aki mellette futott, és a kezét a háta mögött tartotta, hogy ha elesik, ne menjen tönkre.
(CNN)