Római katolikus egyház

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Megváltó Krisztus szobra Brazíliában. Fotó: Wikimedia

A legnagyobb keresztény felekezet, egyben a világ egyik legrégebbi nemzetközi intézménye. Saját tanítása szerint maga Jézus alapította, első püspöke pedig Szent Péter volt. Az egyház vezetője a római pápa, jelenleg Ferenc. Központja a Vatikán, ami az olasz főváros, Róma területén fekszik, de önálló állam.

A római katolikus egyház papjai csak férfiak lehetnek, akik nőtlenségi fogadalmat tesznek. A szerzetesek egész életüket a hitnek szentelik, és kolostorokban laknak. Szerzetesek nők is lehetnek, ők az apácák.

A katolikusok tanítása szerint a misén megszentelt ostya és bor valóban Jézus teste és vére, nemcsak jelkép, mint más egyházaknál. Jellemzőjük emellett Szűz Mária és a szentek tisztelete. Világszerte több tízezer iskolát, egyetemet, kórházat és egyéb intézményt tartanak fent. Templomaik gazdagon díszítettek, szobrokkal és festményekkel. Néha ereklyéket, vagyis szent tárgyakat, emberi maradványokat is őriznek bennük.

A reformáció idején az egyház szétszakadt, és létrejöttek a protestáns, a pápai hatalom ellen felkelő más egyházak. Ezek közül a legnagyobb a református és az evangélikus, de ide tartoznak a baptisták és a Hit Gyülekezete is.

Több mint egymilliárd katolikusnak keresztelt ember él a földön. A vallásukat gyakorló, komolyan hívő tagok száma ennél kisebb. A római katolikus Magyarországon a legnagyobb felekezet, de létszáma évről évre csökken.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.

Itt a náthaszezon, tippeket adunk a gyógyuláshoz

De ha nagyon vacakul vagy és magas a lázad is, inkább fordulj orvoshoz.