Sokat segítenél, ha hétvégén megszámolnád a madarakat a környékeden

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A hétvégén rendezik meg a 32. Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN). A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület egy rakás programot szervez, 18 megyében és 57 fővárosi helyszínen várja a madárrajongókat. Ráadásul indul a madármegfigyelési verseny is, amin te is részt vehetsz!

Az EMN amolyan játékos verseny is az országok között. A képzelt dobogóra azok kerülhetnek fel, akik sok helyszínen, sok résztvevővel sok madarat figyeltek meg. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

A magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevőktől azt kérik, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak létszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását.

Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, telefonon is kitölthető űrlapon vasárnap 16 óráig.

Egy házi veréb. Fotó: JrPol/Wikipedia

A megfigyeléseket a munkatársak vasárnap este összesítik, majd elküldik azokat a nemzetközi központba. Az eredményekről pedig jövő héten számolnak be.

Ami a tavalyi adatokat illeti, a több mint 15 ezer résztvevő több mint 3,5 millió madarat figyelt meg a világ 34 országában és 777 helyszínén.

(MTI/Kispolgár)

Kiemelt kép: Marek Szczepanek / Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megjött az amerikai alelnök, kiszivárgott Orbán és Putyin egyik beszélgetése – híradó

És még: napfogyatkozás, illetve Donald Trump súlyos fenyegetése.

Vasárnap éjjel messzebb jutott az ember a Földtől, mint valaha

Óriási lépést tett az emberiség történelmében az Artemis 2 nevű küldetés. Négy űrhajós messzebb jutott a Földtől, mint bárki előttük.

Egy süti becsapta az alkoholszondát

Egy autóst majdnem ittasnak hittek, de kiderült: csak egy különleges sütemény okozta a furcsa mérési eredményt.