Száguld a neten egy felvétel, amelyen iskolás zenekar fontos hírt kap

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Megható videó terjedt el a neten egy csoport amerikai középiskolásról. A Greene Central High School zenekara részt vett egy nagy, állami versenyen. Ebből a gimiből már évtizedek óta nem indult senki a megmérettetésen. A diákok most remélték, hogy helyezést érhetnek el, de a verseny utáni meglepetésre nem számítottak.

A gimisek már épp végeztek az előadással, amikor a zenekarvezető, Andrew Howell fellépett a sulis buszra, hogy közölje velük a zsűri döntését. Howell belekezdett egy beszédbe, amelyen nyugtatta a gyerekeket: elmondta, hogy a részvételük nagyon fontos volt, és mindez jó kis tapasztalat lesz a számukra. A diákok ekkor szomorúan és csalódottan lehajtották a fejüket.

A zenekarvezető aztán előhúzott egy plakettet, amelyen az állt, hogy a banda elnyerte a lehető legnagyobb elismerést. A gimisek ekkor óriási sikoltozásban és éljenzésben törtek ki. Ez a videóban 0:47-től látható:

A videót a zenekar trombitása vette fel, és mostanra már milliók látták. A karvezető elmondta, a leghálásabb része az egész élménynek az volt, hogy látta, mennyire izgatottak és boldogok lettek a diákok az eredményhirdetés után. (AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Tényleg létezik egy ördögi hely?

Hatujjú ukrán elnök, kutyapártos vécépapírrablás – híradó

Továbbá: új Medián-felmérés és egy hősies kutyamentés.