Szerelemből buszt lopott egy tinédzser

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Péntek reggel azt vették észre a németországi Wiesbaden nevű városban, hogy a helyi busztársaság (NVG) telephelyéről eltűnt az egyik busz. A járműveket mindig megtankolva hagyják ott, hogy reggel rögtön munkába tudjanak állni.

Először azt hitték a buszvállalatnál, hogy az egyik sofőr véletlenül nem a megfelelő járművel vette fel a munkát. Később kiderült, hogy nem erről van szó.

A buszt a rendőrség találta meg a településtől 150 kilométerrel odébb, Karlsruhéban. A volánnál egy 15 éves fiú ült, aki a városban élő 14 éves barátnőjét vette fel, hogy elvigye őt az iskolába. A fiú annyira szerelmes volt a lányba, hogy így akart neki kedveskedni.

A fiú gyakornokként akart a buszos cégnél dolgozni, így tudta, hogy a reggeli indulás előtt, hajnal fél 4-től minden buszt beindítanak, hogy bemelegedjen a motorja, mire munkába áll. Így slusszkulcs nélkül is el tudta vinni a „lovag” a járművet.

A kalandnak nem lett jó vége. Nemcsak azért, mert a kislány nem jutott el az iskolába busszal, hanem azért, mert a fiút már nemigen fogják felvenni a busztérsasághoz dolgozni. Ehelyett lopás és engedély nélküli vezetés miatt büntetőeljárást indítanak ellene.

Az egyik buszsofőr szerint lenyűgöző, hogy a fiú nem okozott balesetet. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem tud haragudni rá: „Ez valójában egy megható történet” – mondta. De ti azért ne lopjatok buszt. Ha van esély, akkor egy virágcsokor vagy bonbon épp elég lesz!

 

Kispolgár / Bild

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

A fiatalok dönthetik el a választást

Persze csak akkor, ha tényleg el is mennek szavazni.

Jó reggelt!

Drukkolunk, hogy kellemesen teljen a hétvégéd.