Tíz útravaló Svájcból

Ma Európa szívét, Svájcot mutatjuk be nektek, ami sokkal több mint sajtok, csokik és méregdrága órák. De azért ezek is vannak. Minden héten írunk olyasmiket egy-egy országról, amiket nem biztos, hogy tanultok a suliban. Az útikönyv címke alatt böngészhettek is közöttük.

Főváros: jogilag nincs, de a központja Bern, itt ülésezik a parlament
Lakossága: 8,9 millió
Terület: 41 285 km² (kb. fele akkora mint Magyarország) 26 kantonból áll

1. Négy hivatalos nyelve van

A német, a francia, az olasz és a rétoromán is, amit főleg a délkeleti Graubünden kantonban beszélnek. Ezek közül a legtöbben németül beszélnek, a lakosság 63 százalékának ez az első nyelve.

2. A svájci semlegesség

Svájc világcsúcstartó abban, hogy 1815 óta nem vett részt támadó hadműveletben. Svájc amúgy 26 kantonból áll, amik a svájci szövetségi állam tagállamai. Történelmileg ezek önálló államok voltak, saját határokkal, hadsereggel, költségvetéssel, amíg 1848-ban létrejött a mostani szövetségi köztársaság. Kollektív államfői testület vezeti az országot: az államszövetség elnöke, alelnöke, a kancellár és a nemzeti tanács elnöke. Ami még érdekes, hogy alkotmánya (alaptörvénye) csak népszavazással módosítható.

A semlegessége miatt rengeteg nemzetközi szervezetnek van itt a központja. Genfben van az ENSZ-nek, a WHO-nak (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) a székhelye, de itt található a híres CERN, a nagy európai részecskefizikai kutatóközpont is.

Svájcban régóta sokan tárolják a pénzüket. Miért? Mert híresen szigorú a svájci banktitok védelme. Ezen az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására lazítottak már, mert sokan illegálisan szerzett jövedelmük tárolására használták a svájci bankokat. És a svájci frank az egyik legmegbízhatóbb valuta.

3. Több ezer tava van

A Genfi-tó svájci része (Wikipédia)
A Genfi-tó svájci része (Wikipédia)

Az ország területének hat százalékát víz borítja, tavak formájában. A legismertebb a Genfi-tó, ami Közép-Európa második legnagyobb területű édesvizű tava a Balaton után. A tó másik érdekessége, hogy kétharmada Svájcban van, egyharmada pedig Franciaországban. És átfolyik rajta az Alpokból végül a Földközi-tengerbe torkolló Rhône folyó. A tavak egyébként itt nemcsak szépek és szabadidős tevékenységre jók, de ivóvizet és elektromos energiát is nyújtanak. És nemcsak a felszínen vannak, Svájcban rengeteg föld alatti tó is van.

4. Svájci sajtok, csoki és óra

A fondue (Forrás: Wikipédia)
A fondue (Forrás: Wikipédia)

Innen erednek a világ legkedveltebb csokimárkái, a Toblerone, a Lindt vagy a Milka is, és Svájc a tejcsoki szülőhazája is, amit 1875-ben Daniel Peter talált fel. Isteni sajtjaik vannak, legalább 450-féle. Egy svájci évente átlagosan 22 kiló sajtot eszik. A leghíresebbek az appenzeller, az emmentali és a gruyère. Ezeket sokszor fondue-ben eszik, vagyis olvasztva, kenyérdarabkákat mártogatva bele. Órák ügyében is élen járnak. A leghíresebb márkáik a Rolex, az Omega, a Swatch és a Patek Philippe.

5. A világ egyik legdrágább országa, de a legjobb életminőségű is

Svájcban tényleg nagyon drága az élet, Zürich a világ harmadik legdrágább városa, de a lakosok 88 százaléka jó életszínvonalon él. Elérhető számukra oktatás, megfelelő orvosi ellátás és egészséges étkezés. Európában egyébként itt van a legkevesebb túlsúlyos ember, vagyis sokan egészségesek és fittek. Európában itt él a legtöbb 100 év feletti ember és a világon itt a második legmagasabb a születéskor várható életkor.

6. Innen származik a vöröskereszt

A Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetet Genfben alapították 1863-ban. Nem véletlen a vörös kereszt jel, ami a svájci zászlóban van. Háborúban, természeti katasztrófáknál az áldozatoknak egészségügyi és anyagi támogatást nyújtanak. Ezen kívül véradókat toboroznak, elsősegélyt oktatnak, ingyenes szűrővizsgálatokat biztosítanak. Van magyarországi szervezete, a Magyar Vöröskereszt, ami szintén nagyon régóta, 1881 óta működik.

7. Itt van a világ leghosszabb vasúti alagútja

A híres legmagasabbra menő vasút (Fotó: Unsplash/Patrick Robert Doyle)
A híres legmagasabbra menő vasút a Jungfrauban (Fotó: Unsplash/
Patrick Robert Doyle)

A Gotthárd-bázisalagút a svájci Alpok alatt halad és 57 kilométer hosszú. 17 évig építették és 2016. június 1-én nyitották meg.

Svájc nemcsak ebben rekorder, de itt van a világ legmagasabban, 3454 méteren fekvő vasútállomása a Jungfrau hegyen az Alpokban.

8. Katonáknak készült az első svájci bicska

Karl Elsener találta fel egy katonai megrendelésre. A hadsereg azt kérte, legyen olyan zsebkés, amivel lehet puskát igazítani, vágni és konzervet nyitni. Ez azóta több más funkcióval is bővült. Például dugóhúzóval. Sőt, lesz már kés nélküli bicska is.

9. Albert Einstein sokáig itt élt

Apja kapcsolatai révén nyomta be Albert Einsteint egy svájci főiskolára, mert nem volt jó tanuló, csak matekból jeleskedett. Úgy tudni, hogy diplomáját is úgy sikerült megszereznie, hogy egy barátja írta helyette a dolgozatokat. Később állampolgárságot szerzett és itt dolgozott, a Zürichi Egyetem docense volt. Itt jelentette meg elméleteit, többek között azt, amelyik kimondta a tömeg és az energia egyenértékűségét (E=mc²).

10. Felkészültek egy atomháborúra

Bár mint említettük, hosszú ideje nem vettek részt semmilyen fegyveres konfliktusban, Svájc hadászatilag igencsak felkészült. Elég komoly hadserege van, 32 éves korukig a férfiak sorkatonának minősülnek. Emellett az egész országot beépítették bunkerekkel, minden lakosnak jut hely. A bunkereket sem aprózták el a svájciak: van bennük fürdőszoba, víz- és levegőtisztító, közösségi terek, étkezők, robbanásbiztos, rendkívül vastag ajtók és tartós kaja.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Miért félnek a macskák az uborkától?

Bármennyire is nevetnek rajta a gazdik, a találkozás traumatikus lehet a macskák számára.

Jó reggelt!

Meleg is lesz, melegek is, sőt szivárvány is várható! Vagyis ugorgyán! Meg ufók!

Kidobták Magyar Pétert egy bulihelyről, Orbán Viktor házasodó fotelekről beszélt – híradó

És még: meghosszabbították a hőségriadót, Múzeumok Éjszakája lesz holnap.