Valaki szöget tett a halloweeni csokiba

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Pest megyei Gyömrőn is rendeztek halloweeni mulatságot a hétvégén. A városi rendezvényen az egyik gyerek olyan édességet kapott, amiben valaki egy szöget rejtett el. Az önkormányzat szerint legalább három hasonló esetről tudnak, és rendőrségi feljelentést tettek. Szerencsére nem lett baja senkinek, de akár súlyos bajt is okozhatott volna a kipreparált édesség.

Fotó: Gyömrő Önkormányzata

A nyomozás folyik, így egyelőre nem tudjuk, ki és miért csinált ilyet. Elképzelhető, hogy egyszerű gonoszság áll a dolog mögött. De az is, hogy valaki így próbált a terjedő Halloween ellen fellépni. Bár az ünnep évről évre egyre népszerűbb, még mindig sokan berzenkednek ellene. Ők úgy gondolják, hogy az „idegen” hagyományt nem szabadna beengedni, mert ez rombolja Magyarország keresztény örökségét (ami egyébként szintén idegen hagyomány). Erről a vitáról írtunk már, ahogy arról is, hogy Zebegényben a polgármester próbált keresztbe tenni a „haláltököknek”.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Garfield

Vitathatatlanul hétfő van, nagyon hétfő.

Jó reggelt!

Vége az őszi szünetnek.

Halloween, mindenszentek, halottak napja – melyik micsoda?

Nem, november elseje nem halottak napja. De akkor mégis minek az ünnepe?