Valaki véletlenül kidobott 8000 bitcoint

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy wales-i férfi bármit megtenne azért, hogy visszaszerezzen egy merevlemezt, amit a volt barátnője véletlenül kidobott takarítás közben. A lemezen ugyanis nagyjából 8000 bitcoin van. A kriptovalutát 2009-ben kezdte bányászni, amikor az még nem ért túl sokat. Aztán négy év után abba is hagyta, sőt, meg is feledkezett róla.

Később eladta a számítógépét, de néhány alkatrész, köztük a merevlemez is nála maradt. Ezt dobta ki az ex-barátnője, amikor nagytakarítást tartott.

Mivel 8000 bitcoin a mai árfolyamon több mint 300 milliárd forintot ér, nem csoda, hogy a férfi most teljes erővel keresi. Még a szeméttelepet is fel akarta túrni, ahova a lemez kerülhetett, de erre nem kapott engedélyt a várostól. Bírósághoz is fordult emiatt, de elbukta a pert. Az ítélet szerint ugyanis túl sok idő telt el azóta, hogy a lemez a szemétbe került. Viszont nemrég kiderült, hogy a hulladéklerakót a jövő év végén bezárják. A férfi pedig szeretné megvásárolni azt. Ehhez most befektetőket keres.

A telepen 1,4 millió tonna szemét lehet, de a férfi sejti, melyik területen lehet a 300 milliárdot érő merevlemez. Viszont sietnie kell, ugyanis a város is igényt tart a területre, napelemparkot akarnak ott létesíteni. (bbc.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Poloskák és börtönrácsok: mit árulnak el a tegnapi beszédek?

Orbán és Magyar szövegéből kiderült, mi a tervük a választásig. Elemzés!

A hét műtárgya: Li, a szörnymester kedvese

Ő teremtette a világ egyik legismertebb szörnyét.

Jó reggelt!

Lustálkodós idő lesz, be lehet kapcsolni a panda üzemmódot!