Veszélyes vezetés, leszázalékolás, dagonyaparti kedden – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ursula von der Leyen tagadja, hogy az Európai Bizottság arra kérte volna a biztosokat, hogy ne vegyenek részt a 30. Budapest Pride-on. Keringtek sajtóhírek arról, ilyen kérés hangozhatott el az EB-ben, de a szervezet szerint ezek hamisak. A Bizottság a közleményében leírta, hogy von der Leyen „határozottan kiáll egy olyan egyenlő Európai Unió mellett, ahol mindenki szabadon lehet az, aki, és azt szeretheti, akit akar”. Azt azonban még nem tudni, hogy bármelyik biztos részt vesz-e a Pride-on. A szervezők egyelőre úgy készülnek, hogy megtartják a felvonulást, noha azt egy márciusi törvény lényegében betiltotta. Az uniós biztosok körülbelül a miniszterek a szövetség szervezetében. (Eurológus)

Magyar Péter szerint Németh Balázs közvetlenül veszélyeztette mások életét, miközben éppen őt szidta. Németh Balázs egykor a közmédia híradósa volt, de egy ideje a Fidesz-frakció (a parlamenti képviselőcsoport) szóvivőjeként dolgozik. Egy nemrég feltöltött videójában beteges hazudozónak nevezte Magyart. A baj csak az, hogy mindezt vezetés közben csinálta, és ezalatt sokszor nem az utat nézte. A felvétel alapján úgy tűnik, hogy néha a kormányt sem fogta meg. Erre Magyar hívta fel a figyelmet, aki szerint Németh a videóban bemutatja, hogyan meríti ki valaki a közúti veszélyeztetés fogalmát. Németh a vádakra mindössze annyit reagált, hogy „megszólított Magyar Péter a Facebookon. Örömmel reagálnék, de sajnos kitiltott az oldaláról. Bátor harcos.” A vezetésről körülményeiről nem beszélt. (hvg.hu/Kispolgár)

Fotó: Magyar Péter/Németh Balázs/Facebook

Hétfőn írtunk nektek arról, hogy tovább szigorítanák az ellehetetlenítési/átláthatósági/nagytakarítási törvényt (egyelőre több néven fut a sajtóban). A kormánynak az a terve, hogy azok a civil szervezetek, sajtóorgánumok, amik felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal feketelistájára, nem fogadhatnák az idén nekik felajánlott 1 százalékot. Az adóbevallás határideje május 20-án volt, és eredetileg úgy volt, hogy a törvény csak jövőre lépne hatályba, az idei felajánlások még megérkeznének a címzettekhez. Most úgy tűnik, hogy a feketelistán szereplők mégsem kaphatják meg a támogatásokat.

A „százalékozást” azért hallhatod mostanában, mert a dolgozó, adózó munkavállalóknak nemrég rögzíteniük kellett, mennyit kerestek múlt évben – hogy megállapíthassák, mennyi jövedelemadót kell befizetniük. Az adóbevallást készítőknek lehetősége van arra, hogy az adójuk 1%-át egy nonprofit szervezetnek, újabb 1%-át pedig valamelyik egyháznak címezzék. Az adókról itt írtunk régebben.

Fotó: Adoegyszazalek.hu

Az emberi jogokkal foglalkozó Helsinki Bizottság szerint az, ami az egy százalékokkal történik, sérti az Alaptörvényt és a nemzetközi szerződéseket is. Ráadásul szabály szerint egy törvényt visszamenőleg nem lehet érvényesíteni, de a Helsinki szerint az utólagos beavatkozás pont ebbe az irányba mutat. A törvény azért is lenne zűrzavaros, mert az az adózók jogait is sértené. Hiszen ha rendelkezhetünk az egy-egy százalékunkról, és eldönthetjük, hogy kiknek adjuk azokat, akkor utólag a kormány nem csatornázhatná át a támogatást egy általa választott szervezethez. A nagytakarítási törvényről ma vitáztak a parlamentben is, ahol közben civilek akcióztak. (hvg.hu/Kispolgár)

Billie Eilish minden kategóriában győzedelmeskedett az American Music Awards-on. A kilencszeres Grammy- és kétszeres Oscar-díjas Eilisht hét kategóriában jelölték (többek között az év albuma, az év dala), és minden jelölést díjra váltott. Annak ellenére, hogy összesen 10 jelöléssel vezetett és kiemelkedő évet zárt, Kendrick Lamar csak egy kategóriában, a Kedvenc Hip-Hop Dal kategóriában nyert, a nagy sikerű „Not Like Us” című dalával. (Kispolgár)

Dagonyapartit tartottak a Nyíregyházi Állatkertben. Azt írták, néhány fajuk nagyon örült a múlt heti esős időnek, és mivel a vizesárkok is feltöltődtek, nem maradt más, minthogy az állatok végre fejest ugorjanak a vízbe és a sárba.

Fotó: Nyíregyházi Állatkert
Fotó: Nyíregyházi Állatkert

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megvan az első magyar érem a vizes vb-n, túl sok a vaddisznó Budán – híradó

Találtak egy irtózatos rovart, mégis átviszik a civil szervezeteket és a sajtót ellehetetlenítő törvényt.

Minek felnőni? – énekli egy csomó gyerek Mehringer új dalában

Közös dalt írt Mehringer Marci a Superar gyermekkórussal.

Miért utálja a legtöbb diák a matekot?

Az idei matekérettségin a kettesből volt a legtöbb.