Karácsony Gergely szerint akár néhány napon belül működésképtelenné válhat Budapest. A főpolgármester ezt egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be. Szerinte a folyamatos kormányzati elvonások és főleg az elmúlt években tizenkétszeresre nőtt szolidaritási adó miatt a csőd szélére került a főváros. Ennek az lehet a következménye, hogy év második felében már nem tudnak fizetni a közszolgáltatásokért. Ilyenek például a tömegközlekedés, a közvilágítás vagy a szemétszállítás. A főváros már több pert nyert az állam ellen, ennek ellenére most 51 milliárd forintot kellene befizetni az államkasszába. Karácsony Gergely ezért a bírósághoz fordult jogvédelemért, hogy ezt az összeget ne lehessen leemelni a főváros számlájáról. (444.hu)
Tovább szigorítanák az úgynevezett átláthatósági törvényt. A Fidesz úgy módosítaná a törvénytervezetet, hogy már az idén felajánlott 1 százalékos adófelajánlásokat is elvennék azoktól, akik augusztus elsejéig felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal által összeállított feketelistára. A törvénymódosítás eredetileg csak a jövő évre vonatkozott volna, tehát az idei felajánlásokat még megkapták volna a független újságok és a civil szervezetek. A módosításról már holnap tárgyalnak a parlament bizottságai. (telex.hu)
Ma tizenkilenc éve hangzott el az őszödi beszéd, amit Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök egy zárt frakcióülésen tartott. A beszéd alaposan megváltoztatta a magyar közéletet. Mielőtt ősszel nyilvánosságra került, az akkor ellenzékben lévő Fidesz már utalgatott rá, és ennek alapján állította, hogy Gyurcsányék hazugsággal nyerték meg a 2006-os választásokat. Miután ősszel a beszédet valakik eljuttatták a sajtóhoz, zavargások törtek ki a fővárosban. Gyurcsány Ferenc nem is tudta kitölteni hivatali idejét. Ennek is köszönhető, hogy a következő választáson a Fidesz kétharmaddal nyert. Gyurcsány nemrég vonult vissza végleg a politikától, pártját Dobrev Klára vezeti tovább. (Kispolgár)

Már online is ki lehet tölteni az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazást. A nemzeti konzultációhoz hasonló kérdőívet több mint másfél hónapja lehet visszaküldeni. Állítólag eddig 1,2 millióan töltötték ki, és a kormány szerint ezt eddig sokan azért nem tették meg, mert kilopták a szavazólapjaikat a postaládákból. A ma induló online szavazáshoz viszont elég csak nevet és email-címet megadni. Így nem ellenőrzi senki, ha egy ember több email-címmel is beküldi a szavazatát. (hvg.hu)

Donald Trump amerikai elnök elhalasztja az ötven százalékos európai vámok bevezetését. A szabályok kidolgozására több mint egy hónapot adott. Mindezt azután jelentette be, hogy saját bevallása szerint egy „nagyon jó telefonbeszélgetést” folytatott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Korábban Trump azért tartotta fontosnak már június 1-től bevezetni a vámokat, mert szerinte „az EU-t elsősorban azért hozták létre, hogy kihasználja az Egyesült Államokat a kereskedelem terén”. (TruthSocial.com)
Észtország nem tiltja a mobilok használatát az iskolákban, hanem inkább egyre nagyobb teret ad neki. Sőt, a mesterséges intelligenciát (AI) is az oktatás részévé teszik. Ezzel szembe mennek például Magyarországgal és több uniós országgal is. Az észt kormányzat azt szeretné elérni, hogy a gyerekek minél jobban felkészülhessenek arra világra, amiben az AI egyre fontosabb szerepet kap. A tanárokat külön képzésre küldik majd, hogy ők is képben legyenek. Észtország egyébként a világ élvonalába tartozik az oktatás terén. A PISA-tesztek alapján matekban, természettudományokban és kreatív gondolkodásban az észt diákok a legjobbak között vannak a világon. (theguardian.com)
Ursula von der Leyen arra kérte az EU biztosait (akik lényegében uniós miniszterek), hogy ne vegyenek részt a budapesti Pride-felvonuláson. Azt szeretné elkerülni, hogy a magyar kormány és Orbán Viktor ezt provokációnak tartsa, és felhasználhassa az EU elleni kampányában. Ennek ellenére több európai parlamenti képviselő és számos nyugati civil szervezet jelezte már, hogy a tiltás ellenére mindenképp részt vesznek majd a budapesti Pride-on. (euractiv.com)

Molnár Ferenc Caramel és a Halott Pénz frontembere mellett a Quimby zenésze, Kiss Tibi is megszólalt a politikáról a hétvégén, koncertezés közben. Caramel Szegeden mondta az, hogy a világ legnagyobb gonoszsága, hogy az embereket meg akarják osztani a politikusok, ahelyett, hogy azt hangsúlyoznák, hogy mind összetartozunk és egyek vagyunk. Marsalkó Dávid a Halott Pénz koncertjén pedig azt mondta, a családi, baráti kapcsolatokat nem érdemes felborítani a politika miatt. „Mert a család, a barátság, a szerelem az nem négy évre szól”. Hasonlót üzent a vasárnapi Quimby-koncerten annak énekese, Kiss Tibi is. (telex.hu)
Pampanyulak, más néven nagy marák születtek a Nyíregyházi Állatparkban gyereknapon. A pampanyúl olyan, mintha egy őz, egy kenguru és egy nyúl keveredett volna benne, pedig valójában a tengerimalac-félék családjába tartozik. A világ második legnagyobb rágcsálója a kapibara után, főleg fűféléket eszik és Dél-Amerikában őshonos. (Facebook/Nyíregyházi Állatpark)

Kiemelt kép: Molnár Ferenc Caramel. Kép: Facebook