Az 56-os ünnepségek és műsorok állandó kísérőzenéje egy Beethoven-mű. Ez az Egmont-nyitány, amely már elválaszthatatlan a magyar forradalomtól. De hogy kerül Beethoven a képbe?
Az Egmont egy német költő, Goethe drámája, és ha nagyon akarjuk, össze lehet kötni a felkeléssel. Egmont grófja egy holland (németalföldi) nemes, aki a spanyol hódítók ellen küzd, a hazája szabadságáért. Ehhez írt zenét Beethoven, aminek az első része a nyitány. A zeneszerző ekkor már jórészt süket volt.
De a magyar forradalomban szinte minden véletlenszerűen alakult. Senki sem határozta el előre, hogy na, ehhez a felkeléshez jó háttérzene lesz az Egmont-nyitány.
A felkelés első napjaiban a forradalmárok megostromolták a Rádió épületét. Akkoriban a rádió volt a legfontosabb tömegtájékoztató eszköz. A stúdió súlyosan megsérült a harcokban, onnan nem lehetett közvetíteni. Ezért a Parlament mellett álló közvetítőkocsiból sugározták a műsort. Abban viszont csak néhány lemez volt kéznél – köztük az Egmont. Ezenkívül magyarnóták, operák és operettek akadtak még. Az operákból, például a Bánk bánból játszottak is részleteket. De az nem nagyon passzolt volna a szabadságharchoz, hogy „jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád!”
Rendes műsorkészítésre nem volt lehetőség, ezért újra és újra lejátszották az Egmont-nyitányt, ami így a forradalom jelképévé vált. Annyira, hogy a leverése után egy ideig be is tiltották.
