Új kutatás: veri a Tisza Párt a Fideszt

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A HVG közölte a Medián közvélemény-kutató legújabb felmérését. Eszerint a Tisza Pártra most a választók 46 százaléka szavazna, a Fideszre pedig 39 százalék. Ez hét százalékos, komoly előnyt jelent, ami már nem magyarázható mérési hibával.

Ez a válasz azok körében született, akik azt mondták, biztosan elmennének szavazni. A teljes népesség körében 34-32 az arány a Tisza javára, és 20 % mondja azt, hogy nem szavazna, vagy nem döntött még.

A kisebb pártok közül csak a szélsőjobboldali Mi Hazánk jutna be a parlamentbe 6 százalékkal, hiszen ehhez el kell érni öt százalékot. A Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc pártja nem kerülne az Országgyűlésbe, mert csak a szavazók 3 %-a támogatja.

Adatok: HVG / Medián

A közvélemény-kutatásokról itt írtunk korábban részletesen.

A Medián a megbízhatóbb közvélemény-kutatók közé tartozik. A kutatóintézetek megbízhatóságát az szokta megmutatni, hogy a választások eredményét mennyire pontosan jósolják meg.

A felmérésből az is kiderült, hogy egyre több embert érdekel a politika. Ez főleg annak köszönhető, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt feltűnése óta valódi és éles verseny alakult ki. Amit ez a mostani eredmény is megmutat és tovább erősít.

A Medián azt is megkérdezte a kutatásban, jó irányba mennek-e a dolgok Magyarországon. A válaszolók 64 %-a szerint rossz irányba, 29 % mondta, hogy jól alakulnak a dolgok, a többi nem tudott válaszolni. (HVG)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Augusztus 20. van. De mi ez az ünnep?

Nem is olyan egyszerű megmondani, és nem is mindig ugyanazt jelentette.