Milyen a Minecraft-film?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Április elején került a mozikba a Minecraftból készült film. A történet szerint három gyanútlan felnőtt és egy gyerek véletlenül átkerül a játék világába, ahol kalandok sorát élik át, mire hazajutnak.

Az újságok gyakran közölnek filmkritikát. Ez mindig szubjektív, vagyis a szerző magánvéleményét tükrözi. Nem kell vele egyetérteni, de a jó kritika meg is magyarázza, miért ítél úgy, ahogy.

Az Egy Minecraft-film című mozi alkotói nagy fába vágták a fejszéjüket. Vagyis inkább obszidiánba, amit a játékban ugye csak gyémántcsákánnyal lehet kitermelni. A Minecraft világa és a kiskorú közönség nehéz feladat elé állította őket. Amibe bele is buktak.

Játékokból készültek sikeres filmváltozatok, illetve sorozatok, ilyen az utóbbi időkből a Last of Us, vagy a Fallout. Azoknak eleve van egy jó sztorijuk, és lényegében a mi valóságunkban játszódnak, csak épp egy katasztrófa után. A Minecraftban viszont a fizika, az építkezés, az élővilág – minden másképp működik. Ezt a film néha próbálja úgy-ahogy magyarázni. De sokszor csak felvillantja a Minecraft jellegzetes elemeit: a redstone-gépeket, a fényérzékeny szörnyeket, a gólemeket. Ám ezeket csak a játékosok értik.

Vagyis ezt a filmet nagyon megszenvedi, aki a Minecraftot nem ismeri, mégpedig viszonylag alaposan. A gyerekek végül is ellehetnek vele, de a felnőtt kísérőknek pokoli lesz.

De annak sem lesz jó, aki gyakorlott játékos. A Minecraft, ha érted, mit csinálsz, sokkal izgalmasabb, mint ez a mozi.

A Minecraft-mozi gyerekeknek készült. Sajnos ezt itt úgy oldották meg, hogy nagyon egyszerű, egyenesen buta a történet. Keveset tudunk meg a szereplőkről, akikért emiatt még aggódni se lehet. Ezek NPC-k, alig többek a zombiknál és malacembereknél.

A legnagyobb gond az, hogy a Minecraft lényege nem a történet. Hanem az, hogy te magad építesz azt, amit akarsz és amit tudsz. A kreativitás, a végtelen legókészlet. És a Minecraft-játékosok az évek során tényleg hihetetlen dolgokat teremtettek ebben a világban. Történelmi városokat, gigantikus könyvtárat, működő számítógépeket és zenegépeket. Ehhez képest ami a filmből leginkább hiányzik, az épp az eredetiség. A lehető legolcsóbb sztorit kapjuk, béna poénokat és dalbetéteket. És egy furcsa, a játék és a valószerű közötti látványt.

Ez már nem a film, hanem az igazi Minecraft. A világ elnyomott népeit szolgáló Szabad Könyvtár egy külön szerveren működik, és betiltott szövegeket lehet olvasni benne.

Sajnos a Minecraft-mozi egyáltalán semmit nem tesz hozzá ahhoz a párhuzamos világhoz, amit játékosok milliói teremtettek. Miért készült el mégis? Hát alighanem azért, amiért a minecraftos kulcstartók, figurák, képregények és ezernyi más vacak. Mert el lehet adni. Mert a Minecraft iszonyúan sikeres márka. A játékból több mint 300 milliót adtak el eddig, ami világrekord. Nyilván lesz elég rajongó, aki a moziba is bemegy miatta.

Szerintünk jobban jársz, ha ezt a másfél órát inkább azzal töltöd, hogy az eredeti játékkal játszol. Azt legalább te magad csinálod, és valószínűleg érdekesebb lesz, mint ez a film. És nem kell egy felnőttnek is veled szenvedni.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyugodj meg, nem lesz háború!

Választási ijesztgetés folyik, de ne vedd komolyan. Ez egy béna horror. Mi kérünk elnézést!

Katonák harcoltak közel száz éve ez emuk ellen, és az emuk győztek

1932-ben az ausztrál hadsereg katonákat küldött harcba hatalmas, röpképtelen madarak ellen. A furcsa csata azóta is az egyik legkülönösebb „háborúként” szerepel a történelemben.

Jó reggelt! Csigavér!

Nem kell mindent elhinni a felnőtteknek. Főleg választás idején.