Mindenki örül, ha a munkájáról beszélhet. Legalábbis akkor, ha szereti. És mi szeretjük. Kaptunk kérdéseket arról, hogyan is csináljuk az újságot, erre válaszolunk most.
Minden napra ki van osztva, ki írja a híreket, és ki dolgozik a többi cikken. Az esti híradóba a nap eseményei kerülnek, külön cikkbe pedig az, amit érdemes bővebben megírni. A nap fő írását, az úgynevezett vezető anyagot általában már korábban megcsináltuk. Elkészül előre a reggeli köszöntő is, amit mindig próbálunk vidámra csinálni. Hiszen kora reggel van elég nyűgje egy gyereknek. Ezért jön ilyenkor a képregény is.
Kicsik vagyunk, összesen ketten dolgoznak kizárólag a Kispolgáron, és még ketten más munka mellett.
Nincs irodánk, otthonról dolgozunk, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk a Discordon. Ha szükséges, videón beszélgetünk. Megbeszéljük, mihez kellene wiki-cikk, milyen kérdéseket lehetne feltenni. Illetve hetente találkozunk személyesen is, ilyenkor tárgyaljuk meg, mivel kéne foglalkozni, mik a sürgős teendők, vagy hogyan szerezzünk pénzt az újsághoz. És intézni kell a cég ügyeit: adót fizetni, könyvelni, szoftverfejlesztőkkel tárgyalni, hirdetni, szerdánként pedig kiküldeni a hírlevelet a szülőknek arról, hogy miket írtunk nektek.
Persze mindannyian folyamatosan figyeljük a híreket, ha rendkívüli esemény történik, arról azonnal értesülünk. Ilyen volt például, amikor Donald Trumpot fülön lőtték tavaly. Ekkor gyorsan megírjuk a hírt, átolvassuk, és már megy is a telefonotokra. Ha szükséges, írunk róla további cikkeket, például elmagyarázunk részleteket. Van egy hosszú listánk mindenféle témákkal, ebből választunk, amikor nincs fontos hír. Ide írjuk fel azt is, amit ti kérdeztek.
Már másfél éve működünk, úgyhogy most már tudjuk, hogyan csináljuk. A feladat nem könnyű, mert senki sem csinált ezelőtt rendes gyerekújságot. Persze voltak magazinok, pókemberes, Thomas meg a többi, de politikát, a világ eseményeit senki sem magyarázta napi rendszerességgel gyerekeknek. Úgy írunk, hogy közben elképzeljük, hogy egy gyerekhez beszélünk. Így könnyebb észrevenni, hol kell segíteni, mi az, amit le kell fordítani vagy részletezni, esetleg további cikket írni hozzá.
Amikor a Kispolgárt kitaláltuk, még sok mindent nem tudtunk. Azt sem, hogy tulajdonképpen hány éves gyerekekről volna szó. Mi úgy képzeltük, hogy olyan 12-16 éveseknek fogunk írni. De közben kiderült, hogy a Kispolgárt 8-14 évesek olvassák.
Ehhez alkalmazkodunk. Az volt a terv, hogy az újság legyen érdekes és legyenek benne a hírek, de semmiképp sem ijesztő vagy rossz élmény. Emiatt van, amit nem írunk meg. Például egyes bűnügyeket vagy olyan dolgokat, amik igazából nem fontosak, és semmi haszna nem volna. Mondjuk semmirekellő hírességek ügyeit. Ugyanakkor vannak rossz események, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen lehet egy háború vagy a már említett merénylet Trump ellen.
A legnehezebb kérdés az volt, milyen stílusban írjunk nektek. Két út állt előttünk. Az egyik, hogy megpróbálunk „gyereknyelven” fogalmazni, mintha egymás közt lennétek. Ezt hamar elvetettük. Egyszerűen azért, mert mi nem vagyunk gyerekek. Ha eljátszanánk, annak borzalmas eredménye volna, pont olyan, mintha élőben akarnánk magunkat gyereknek álcázni. Szóval úgy döntöttünk, hogy nem kell se gügyögni, sem leereszkedni. Úgy beszélünk hozzátok, ahogy egy rendes felnőtt tenné: egy jó fej tanár, edző, lelkész vagy rokon. És sokan írtátok, hogy ez így pont jó.
Időnként pedig hibázunk. Benn marad egy elírás, elfelejtünk frissíteni valamilyen eseményt, esetleg kiderül egy hírről, hogy téves volt. Ilyenkor helyesbítünk. Az időjárást elég gyakran rosszul jelezzük, de ez nem rajtunk múlik…
Az újságírás izgalmas, érdekes munka, amiben rengeteg új dolgot kell megérteni és feldolgozni napról napra. Mindig figyelünk, szabadidőnkben is sokszor meglátunk valamit, és már azon gondolkodunk, hogy ezt meg kéne írni nektek. Szükség van az együttműködésre is: általában minden cikket mindannyian átolvasunk, kijavítjuk a hibákat, érthetőbbé tesszük a szöveget – ezt hívják szerkesztésnek.
Aztán pedig megkérjük szépen a mesterséges intelligenciát, hogy csináljon képet hozzá. Eközben kiabálunk, hogy „hülye robot”, mert elsőre általában nem sikerül neki. Igaz, sokszor nehezet kérünk tőle, például egy fáradt, aranyos lényt, aki épp tanít egy osztályteremben…
Az üzeneteiket pedig rendszeresen olvassuk. Igyekszünk mindenre válaszolni, és általában meg is osztjuk egymással. Különösen, ha dicséret érkezik!
