A régészet nagy tanulsága, hogy minden emberi társadalom véget ér egyszer. Egyiptom fáraói 3000 éven át uralkodtak. És mindent megtettek, hogy nyomuk maradjon. Piramisokat építettek, a lehető legstabilabb építményt. Saját magukat pedig múmiaként őrizték meg. Ám néhány ezer év egy szemhunyás csak a hatmilliárd éves bolygó történetében.
A mai ember körülbelül százezer éve fejlődött ki. Még ez is rövid idő a Föld korához képest, de szinte semmi sem maradt utánuk. Alig néhány csont, barlang, kőszerszám. Vajon létezhetett-e előttünk egy fejlett civilizáció, amelynek mára nyoma veszett?
Földtörténeti léptékben nem olyan nehéz eltűnni. A bolygó kéreglemezei folyamatos mozgásban vannak. Évek százmilliói alatt óceánok feneke emelkedik fel hegységként, és földrészek buknak alá az izzó magmába, ahol minden megsemmisül.
Ugyanakkor mégis maradt elég kövület, hogy tudjunk a dinoszauruszokról, amelyek 75 millió éve kihaltak. Nagyon kevés maradványt találtunk ahhoz képest, ahányan voltak; de azért maradt.
Mi marad évmilliók után?
Milyen nyomai lehetnek egy technikai civilizációnak? Ezt viszonylag könnyen megmondhatjuk, hiszen a mai emberi élet jeleit ismerjük. A lerakódással keletkező üledékes kőzetek árulkodnak arról, mi van a levegőben. És hogy mi kerül a levegőbe, azt nagyon megváltoztatja az ipar. Az egyik nyom a szén, a másik pedig a fémek. A mostani tevékenységünknek egyértelmű nyoma marad majd az ásványi rétegekben. Ott lesz az erőművekből és gyárakból, motorokból gomolygó füst, és a rengeteg ólom, króm, cink és más fémek.
A kőzetrétegek azt mutatják, hogy 56 millió éve valami okból tele lett a légkör szénnel és fémekkel. Ez egy kétszázezer éves időszakot jelez. Az évmilliókhoz képest ez semmi. A mi létezésünknek épp a kétszerese, a pattintott kőbaltától mostanáig.
Ám ennek korántsem az egyetlen magyarázata, hogy gyíkemberek sürgölődtek az akkori szénerőművekben és vasgyárakban. A tudósok elsöprő többsége szerint vulkáni tevékenység okozta a jelenséget.
Ha az emberiség kipusztulna, néhány millió év alatt szinte minden nyoma eltűnne. Az épületek összedőlnek, a városok elsüllyednek, a műanyagok lebomlanak. De ahogy az a néhány szerencsés dínócsont, megmaradna mégis pár gépalkatrész, vasbeton faldarab, mélyen eltemetett bányaberendezés. Márpedig ilyet nem találtunk.
Hallgat az űr a gyíkemberekről
És van még egy hely, ahol szinte a világ végéig megmarad egy fejlett civilizáció kézjegye. A világűr. Az első műhold, a Szputnyik 1957-ben állt pályára, de néhány kör után elégett a légkörben. Ám mindössze egy évvel utána lőtték fel az amerikai Vanguard-1 műholdat, amely magasabban kering – a mai napig. Azóta pedig több ezer űreszközt küldtünk fel Föld, Hold, Nap vagy Mars körüli pályákra. Ezeket nem nyeli el a földkéreg, nem emésztik el a vulkánok, hanem örök időkig repkednek a világűrben.
Soha nem találtunk ott olyan mesterséges tárgyat, amit nem mi csináltunk. Pedig a Föld-közeli űrt gondosan megfigyelik az űrkutató hatalmak.
Vagyis bármilyen andalító mese, nincs bizonyíték arra, hogy az ember előtt értelmes lények éltek volna ezen a bolygón.
Pedig a lehetőség valószínűleg megvolt. Az őslénykutatók egy része úgy gondolja, hogy a dinoszauruszokból kifejlődhetett volna egy gondolkodó faj. A csoportosan vadászó, két lábon járó ragadozók maradványai arra utalnak, hogy volt esélyük erre. Ám mint tudjuk, egy aszteroida becsapódása eltörölte őket a föld színéről. A fejlődés az emlősökkel indult újra – és mi vagyunk az eredmény.
