Az ötvenhatos forradalom egyik szimbóluma lett egy óriási pár csizma, ami egy hatalmas talapzaton állt a budapesti Városliget szélén. A csizma a kommunista diktátor, Sztálin szobrának része volt, egészen addig, amíg a forradalmárok le nem döntötték az elnyomást jelképező szobrot.
Ez pedig nem kis feladatnak bizonyult, a szobor ugyanis óriási volt. Bronzból készült, eredetileg csak hat méter magasra tervezték, de a végleges mérete elérte a nyolc métert is. Mivel pedig egy hatalmas talapzatot is kapott, tizennyolc méterre magasodott a Városliget fölé. Ez nagyjából olyan magas, mint egy panelház ötödik emelete.
A szobrot Sztálin hetvenedik születésnapján rendelték meg Budapest akkori vezetői, így akartak kedveskedni a kommunista vezérnek. A helyét is alaposan megtervezték, ekkor szélesítették ki a Dózsa György utat, és ekkor bontottak el több épületet is a Városligetben. Ennek a munkának esett áldozatul a Városligeti Színház és a Regnum Marianum nevű templom is. A tervek szerint a talapzat egy díszlelátó része volt, ahol a katonai felvonulásokat tekinthették meg az ország vezetői. A szobrot 1951 decemberében adták át, az avatáson nyolcvanezer ember vett részt.
1956. október 23-án a forradalom egyik első követelése volt, hogy bontsák le a „sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot, és helyébe az 1848–49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.” Még aznap este kiderült, hogy az emberek nem akarják megvárni, amíg a hatalom lép. A mai Blaha Lujza téren összegyűlt tömeg már azt skandálta, hogy a szobornak mennie kell. Amikor elindultak a Városliget felé, nemcsak emberek, de teherautók is csatlakoztak a menethez. Ezek sofőrjei vállalták, hogy segítenek.
Az akcióról fennmaradtak egy 17 éves diák, Pongrátz András jegyzetei. Ő is részt vett a szobordöntésben, és részletesen leírta, mi történt. A „gyűlölt dromedár jelkép-szobrát” először úgy próbálták ledönteni, hogy köteleket dobtak rá, amiket a teherautókra kötöttek. Ez a megoldás nem működött.
„Egyszerre, megint és megint, húzd meg, vigyázz! – a szobor nem moccan. A drótkötelek egymás után szakadtak el, és mi mérgünkben és tehetetlenségünkben a sírás szélén álltunk. De azt mondtuk: ember tette oda, ember le kell tudja onnan vegye. Tovább kellett okoskodnunk.”
Ezután szerszámokat szereztek, amivel elvágták a szobrot a térde alatt. Itt már figyelniük kellett arra is, hogy a ledőlő szobor ne tegyen kárt az odasereglett tömegben.
„Ott mindenki egyenlő volt, és mindenki segíteni akart. Úgy is történt – a tömeget végül sikerült hátrakönyörögni. S akkor a teherautók a most már meggyengített szobrot nagy recsegések és ropogások közt le tudták húzni. Talán addigi életem legörömtelibb pillanata volt, amikor a nagy tömegű, gyűlölt szimbólum nagy robaj közepette lezuhant a földre, és ott hevert. Diadalmasan felmásztunk rá, s mintha mindjárt az egész kommunizmust győztük volna le, örömmámorban úsztunk, és csak ölelgettük egymást.”
A ledöntött szobrot egészen a Blaha Lujza térig vonszolták el, ahol a felkelők darabjaira verték szét. Sokan elvittek emlékbe egy-egy darabot. A talapzaton pedig egy darabig ott maradt a csizmája, de ezt később a forradalom leverése után leszerelték. Az ország új vezetője, Kádár János már nem akarta visszaállítani a szobrot. Főleg azért nem, mert Sztálin 1953-ban meghalt, az utána következő szovjet vezető, Nyikita Hruscsov pedig már lazított valamennyit a kommunista diktatúrán. De a talapzat és a tribün a rendszerváltásig fontos szerepet kapott, innen nézte a pártvezetés például a május elsejei felvonulásokat. A Felvonulási teret pedig a rosszmájú polgárok Csizma térnek nevezték egymás között.
A Sztálin-szobor darabjaiból kevés maradt fenn. A legendás csizmát a Memento Parkban állították ki. Ez az a szabadtéri múzeum, ahol a rendszerváltás után a kommunizmusra utaló szabadtéri szobrokat helyzeték el. Itt több Lenin-, Marx– és ismeretlen szovjet katona-szobor közt megtalálható a csizma is, bár valójában csak a másolata. Az eredeti csizmákat valószínűleg beolvasztották. De ide vitték a tribün egy részét és az azt díszítő domborműveket is. Sztálin bal füle a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került. A szobor egyik ujja pedig Tímár Péter Csinibaba című filmjének egyik „kitalált szereplője”. Az ujj ugyanis nem került elő.
A kiemelt kép: a megmaradt csizma a talapzaton. Forrás: Fortepan/Nagy Gyula
