Este hét órakor lezárták az urnákat, rendben lezajlott a vasárnapi országgyűlési választás. A szavazatokat csak ezután kezdték el megszámolni.
Kilencvenhat százalékos feldolgozottságnál a Tisza Párt vezet. Összesen 199 szék kiadó a parlamentben. Ha a jelenlegi eredmények alapján töltenék fel a helyeket, akkor a Tisza Pártnak 138 képviselője kerülne be, a Fidesz 55 helyre, a Mi Hazánk pedig 6 helyre számíthatna.
Ez azt jelenti, hogy megvan a kétharmad a Tisza Pártnak.
Magyar Péter nem sokkal negyed tíz után közölte: Orbán Viktor felhívta, és gratulált neki a győzelméhez.
„A választási eredmény még nem teljes, de érthető és világos. A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű: a kormányzás lehetőségét nem nekünk adták” – mondta Orbán Viktor a Fidesz eredményváró rendezvényén. Megköszönte, hogy 2,5 millió ember szavazott a Fidesz-KDNP-re, és hogy a határon túli magyarok is támogatták őt. Nem fogjuk cserben hagyni őket – üzente nekik a leköszönő miniszterelnök.

Magyar Péter nem sokkal este 11 óra előtt mondott győzelmi beszédet a Batthyány téren. Ő is köszönetet mondott mindenkinek, majd úgy szólt: Magyarország ma történelmet írt. Szerinte az ország olyan akar lenni, „ahol mindenki lehet magyar polgár, amelynek a polgárai számíthatnak a kormányukra, ahol mindenkinek jár a minőségi egészségügy és oktatás, a tisztes öregkor és a biztonságos gyerekkor. És olyan ország, ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol, vagy mást szeret, mint a többség, vagy másban hisz, mint a többség.”
Magyar arról is beszélt, hogy a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog, és hogy Magyarország újra erős szövetséges lesz az EU-ban, a NATO-ban. Ezután felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy kérje őt fel a kormányalakításra, majd távozzon a posztjáról. Magyar nemcsak őt, hanem többek között az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék és a Kúria elnökét is felszólította a lemondásra.
Magyar közölte azt is, hogy Magyarország mostantól nem lesz következmények nélküli hely, és akik meglopták az országot, azoknak vállalniuk kell a felelősséget. Ekkor a tömeg a jelenlegi kormánytagokra utalva azt skandálta: „börtönbe, börtönbe!” Magyar



