Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ma nem lesz olyan szikrázó napsütés, de esőre nem kell számítani. Szeles idő lesz, így a meleget sem érzed majd annyira. A Valériák névnapja a mai. Ez régebben egészen népszerű női név volt, ma már nagyon kevés kislányt neveznek így el. Pedig a jelentése az, hogy erős, egészséges.

Ma van az állatorvosok, a kutató- és mentőkutyák, valamint a szuperhősök napja is. És 1855-ben ezen a napon halt meg az egyik legismertebb magyar köztisztviselő, aki nem biztos, hogy élvezte a hírnevét. Pató Pál úrról van szó, aki Petőfi Sándor versében annyiszor mondta, hogy „ej, ráérünk arra még”. És aki tényleg létezett. A verssel Petőfi a semmittevő, folyton halogató köznemeseket gúnyolta, de Pató Pál állítólag bőven rászolgált arra, hogy kifigurázzák. Nem siette el a családalapítást sem, 16 évig élt együtt a feleségével, amikor az első gyermeke megszületett. A karrierje sem volt túl sikeres, jegyzővé is csak akkor lépett elő, amikor megörökölte a tisztséget.

Ma azért nemcsak a ráérősökről emlékezünk meg, hanem a gyorsaságot kedvelőkről is. Érdekes, legendásnak mondható sportautókat mutatunk ma be, köztük olyat is, amit egy eredetileg traktorokat gyártó üzemben álmodtak meg. Persze más érdekességekkel is készülünk. Majd. Hamarosan. „Ej, ráérünk arra még!”

Este azért gyere híradót olvasni!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megdöntötte egy robot a félmaraton emberi rekordját

Kínában az emberi robotok már gyorsabban futnak, mint az emberek.

Kázmér és Huba

Ez a cáfolat nem sikerült.

A fideszes győztesek fele nem ül be a Parlamentbe, Orbán Viktor csak a foci miatt megy Amerikába – híradó

Szökött gyöngytyúkok, a szívószál-nyalogatás veszélyei és egy szomorú hír: meghalt Sebő Ferenc, aki megzenésítette a Bóbitát.