Csütörtökön indul az eddigi legnagyobb és leghosszabb foci-vébé

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Csütörtökön indul minden idők legnagyobb foci-vébéje. A négyévente megrendezett eseményt általában azok is szívesen nézik, akik amúgy egyáltalán nem érdeklődnek a meccsek iránt. És ebből most lesz bőven.

Idén ugyanis az eddigi 32 csapat helyett 48 ország válogatottja száll harcba a világbajnoki címért. A június 11-én kezdődő bajnokság 39 napig tart, ezalatt pedig összesen 104 meccset játszanak le a csapatok. A résztvevőket négyes csoportokba sorsolták, először a csoportok egymással fognak megmérkőzni.

Soha ennyi ország nem vett részt foci-vébén. Kép: Facebook/FIFA World Cup 2026

Sokan attól tartanak, hogy az összesen 72 csoportmeccs miatt unalmassá válik a vébé. Erre egyébként van esély, ugyanis minden csoportban vannak olyan csapatok, akik a papírforma szerint teljesen esélytelenek a győzelemre. A csoportmeccsek után 32 csapat jut tovább. Ők már sorsolás alapján egyenes kieséssel játszanak tovább, tehát a győztes továbbjut, a vesztes kiesik. A döntőt július 19-én játsszák. A 6-9 órás időeltolódás viszont nem fog kedvezni az európai szurkolóknak, ugyanis sok meccs emiatt éjjel vagy hajnalban lesz látható majd.

Először rendez vébét három ország

A sportág történetében először fordul elő az is, hogy egyszerre három ország, az USA, Kanada és Mexikó rendezi meg a vébét. A legtöbb meccset Amerikában játsszák majd le, de a csapatoknak esetenként akár 10 ezer kilométert is utazniuk kell a következő mérkőzésre. A megnyitót Mexikóvárosban tartják, a döntőt pedig az Egyesült Államokban, New Jersey-ben.

A szervezők óriási show-műsorral készülnek a vébé-nyitányra, és a zárásra is. Amerikában az amerikaifoci-bajnokság döntőiben legendás a félidei műsor, így hasonlóra készülnek most is. Sztárfellépőket ígérnek, például a vébé hivatalos dalát szerző Shakirát vagy a Coldplayt, de az előadók többsége még mindig meglepetés. Viszont a közvetítési jogok eladásából már az látszik, hogy a döntő nézettsége rekordot dönthet.

Kabalák és pici országok. Na meg a magyar szál…

Egy vébéről nem hiányozhatnak a kabalák sem. Idén egy trió, név szerint Maple (a kanadai juharlevélre utalva), Zayu és Clutch szórakoztatják majd a közönséget a meccsek szünetében. És persze mindenféle formában árulják majd őket, a kacatgyűjtők nagy-nagy örömére. Maple egy kanadai jávorszarvas, Zayu egy mexikói jaguár, Clutch pedig egy amerikai fehérfejű rétisas.

Balról: Maple, Zayu és Clutch. Kép: Facebook/FIFA World Cup 2026

A kibővített létszámnak köszönhetően olyan parányi országok is lehetőséget kaptak, amelyekről ritkán hallani. Itt lesz például a Zöld-foki Köztársaság is, amely a torna történetének egyik legkisebb népességű országa. Az ő válogatottjukban ráadásul szerepel egy „magyar” játékos. A védő Stopira korábban kétszeres magyar bajnok volt a Videoton csapatával.

A magyar csapat nem jutott ki a vébére

A magyar válogatott utoljára kerek negyven éve, épp Mexikóban játszott világbajnokságon. Az idei vébére sem sikerült kijutni, a selejtezőkben a magyar csapat csak a harmadik lett a csoportjában. Viszont még mindig van olyan vébé-rekord, amit a magyar válogatott tart. Ilyen például a legnagyobb arányú győzelem, vagy az egy tornán szerzett legtöbb gól. 1982-ben a magyar csapat 10-1-re verte Salvadort. 1954-ben pedig az Aranycsapat összesen 27 gólt szerzett a vébén, ennyi találata azóta sem volt egy válogatottnak sem.

Az aranycsapat. Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László. Forrás: Wikipédia
Az aranycsapat. Elöl: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László. Forrás: Wikipédia

Már most vannak botrányos esetek

Még meg sem kezdődtek a meccsek, de már most történtek furcsa és botrányos esetek. Amerika például visszavonta az iráni szurkolóknak kiutalt jegyeket az iráni háborús konfliktus miatt. Ráadásul Amerika szigorú bevándorlás-ellenes politikája miatt több csapat és a hozzájuk tartozó stáb is meglehetősen durva fogadtatásban részesült, amikor be akart lépni az országba. Az iraki csapat legjobb játékosát például több órát váratták a chicagói reptéren, mire megkapta a beutazási engedélyét.

Egy szomáliai foci-bírót viszont be sem engedték. A 2025-ben a legjobb afrikai játékvezetőnek megválasztott Omar Artant az érvényes vízuma és a diplomata-útlevele ellenére sem engedték be Amerikába. Vélhetőleg azért nem, mert Donald Trump Szomáliát a különösen veszélyes országok közé sorolta. Nem járt jól az üzbég válogatott sem. Ők ugyan beutazhattak, de a csapatot a reptéren biztonsági őrök és rendőrök fogadták. Csak azután engedték őket tovább, hogy mindent és mindenkit átvizsgáltak drogkereső kutyákkal.

Kép: Facebook/FIFA World Cup 2026

A csütörtöki nyitómeccset egyébként Mexikó játssza Dél-Afrikával. A meteorológusok attól tartanak, hogy heves zivatarok és esőzések zavarhatják meg a játékot. A vébé legnagyobb esélyesének pedig Spanyolországot tartják. De a fogadóirodák szerint Franciaország, Anglia vagy a címvédő Argentína is megszerezheti a kupát a vébédöntőben.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Lehetett volna közös nyelve az emberiségnek.

Te is félig angolul beszélsz? Nem vagy egyedül!

Előfordul, hogy ezért beszólnak az idősebbek. Mindenkinek igaza van!

Már van olyan robot, amit gondolattal lehet irányítani

Kínai kutatók egy olyan új rendszert mutattak be, amelynek segítségével az emberek gondolatokkal is irányíthatnak robotokat.