Létezik egy kódex, ami évszázadok óta zavarba ejti a tudósokat. Vojnich-kódex (ejtsd: vojnics) a neve, és valamikor az 1400-as évek közepén készült. Első ránézésre olyan, mint bármelyik hasonló könyv. A több mint kétszáz pergamenlap tele van aprólékosan megrajzolt ábrákkal növényekről, csillagjegyekről. És olyan képekkel is, amiken fürdőző nők vagy épp gyógyításhoz használt korabeli eszközök látszanak.
Ezek mellé pedig rengeteg szöveget is csatolt az ismeretlen szerző. Csak épp nem tudjuk, mi az értelme. Ugyanis a mintegy 35 ezer szóból és 180 ezer írásjelből álló szöveg jelentését máig nem sikerült megfejteni.
A kódex kalandos utat járt be az évszázadok során. II. Rudolf német-római császár és magyar király a 16. század végén 600 arany dukátért vásárolta meg abban a hitben, hogy a könyv a híres angol tudós, Roger Bacon alkotása. Később orvosok, papok és önjelölt tudósok kezén ment keresztül, míg végül 1912-ben Wilfred M. Voynich lengyel könyvárushoz került. Innen származik a kódex neve.
Amikor Voynich Amerikába költözött, abban reménykedett, hogy jó pénzt kap majd a könyvért. Azonban sehogy sem tudta bizonyítani, hogy nem hamisítvánnyal kereskedik. Voynich nekilátott hát, hogy megfejtse a könyv tartalmát. Nem járt sikerrel, bár a kódfejtési kísérletei felkeltették az FBI érdeklődését is. És meg is gyanúsították Voynichot azzal, hogy kémkedik. Később a vádat ejtették, viszont rengetegen kezdtek foglalkozni a könyv tartalmával. Végül a kézirat 1969-ben a Yale Egyetem könyvtárába került, ahol mind a mai napig őrzik.
Mivel a szöveget eddig semmilyen latin vagy más ismert ábécével nem lehet összevetni, számtalan elmélet és ötlet született arra, hogy miről is van szó. Egyes szakértők titkosírást, vagy egy elfeledett, egzotikus nyelvet sejtenek a hátterében, amit egy teljesen új ábécével írt le a szerző. Mások modernebb megközelítéssel, algoritmusokkal próbálták megfejteni a szöveget. Voltak, akik katonai kódfejtéssel próbálkoztak.
Egyesek szerint egy meglévő nyelv rejtjelezett átirata a könyv. És sokan gondolják, hogy mesterséges, csak a szerző által használt nyelvről van szó, sőt, az sem kizárt, hogy önkívületi állapotban csak úgy firkálta a szöveget. És persze voltak, akikben felmerült, hogy ufók, időutazók vagy párhuzamos világból érkezett valakik diktálhatták a könyvet.
Volt olyan tudós, aki szerint a könyv nem más, mint egy mű a női egészségről, annak furcsa nyelvezete pedig valójában egy csomó latin kifejezés rövidítése. Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy az írásjelek nagyon kis része van a latin ábécével írva.
És az is meglehet, hogy az egész kézirat nem más, mint egy zseniálisan kivitelezett átverés vagy középkori tréfa. Erre utalhat az, hogy az egész szöveg véletlenszerű, értelmetlen írásjelekből áll. A laboratóriumi vizsgálatok azt egyértelműen igazolták, hogy sem a pergamen, sem a tinta nem újkori hamisítvány, hanem valóban a 15. századból való.
Viszont a könyv túlságosan kidolgozott és részletes egy vicchez képest, és az ebből a korból ismert hamisítványok általában nagyon egyszerűek voltak. A kézirat tehát továbbra is őrzi hatszáz éves titkát. Ha a szerzője pedig tényleg viccnek szánta, valószínűleg nagyon jót mulathat azon, hogy számos tudós foglalkozik a könyvével még ma is.
