Több mint tíz éve jelent meg a Scrap Mechanic első próbaverziója. A játék aztán a Covid idején lett igazán népszerű, utána viszont hosszú csend következett. Most megérkezett a hat évig várt frissítés.
Az építgetős-legózós videojátékok abszolút királya ma is a Minecraft. Az ilyen játékok igazi vonzereje nem a sztori, főleg nem a grafika, hanem a szabadság. Az, hogy a rengetegféle elemből szinte bármit meg lehet építeni. A Minecraftban viszont járműveket, működő gépeket csak nagyon nehézkesen lehet létrehozni, inkább az épületekben erős. A Scrap Mechanic pont az ellentéte: a hangsúly itt a járműveken van. És a fizikán!

A legegyszerűbb autóktól a bonyolult darukig, vonatokig és harci járművekig rengeteg mindent lehet összeszerelni. A gépek nagyjából a fizika törvényeit betartva működnek. A világ kellő kihívásokat is tartogat ellenséges robotok formájában. A logikai kapuk segítségével pedig egész kis számítógépeket lehet összedrótozni.
A frissítés elsősorban a küldetésekben és az ellenfelekben hoz újdonságokat, a játék így jóval tartalmasabb lett. Néhány új alkatrész is került a készletbe, és kijavították a fizikai motor hibáit. Az új ellenségek kissé veszélyesebbé teszik az életet, de a jó öreg krumplivető általában kisegít.

Megmaradt viszont a sajátos, gömbölyített, cuki grafikai stílus, és a kedves, köpcös szereplők. A Scrap Mechanic így új életre kelt, sikeresen: a frissítés megjelenése után nem sokkal már hárommillióan vásárolták meg. A játéknak erős és kitartó közössége van, akik hat éven át találgatták, vajon történik-e még valami a kedvencükkel.
Az efféle fotelmérnöki játékok közül talán ez a leginkább gyerekbarát. A két nagy versenytárs a Stormworks és a Space Engineers, amelynek már játszható a második része is, bár messze nincs még kész. Mindkettő komorabb hangulatú világ, de emellett jóval nehezebb kihívásokat is tartogat, és keményebben bünteti a kudarcot. Különösen a Stormworks elektronikája az, ami fejfájdító rejtvényeket produkál. Ezek elsősorban felnőtteknek szánt játékok, de persze nem korhatárosak.

Ahogy a legó és a Minecraft is, ezek a játékok fejlesztik a gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Emellett a kreativitást is, hiszen a küldetések mellett azt csinál az ember, amit csak akar. Építhet óriási lépegetőt, anyahajót, tankot, vasutat – és ha az ötlet megvan, akkor már csak sok-sok órányi kísérletezés, tévedés, áttervezés és újrapróbálkozás van hátra, hogy működjön is!
A Scrap Mechanic jelenleg 20 euróért (kb. 7000 forint) kapható a Steamen.


