A Kispolgár nemsokára három éves lesz. Ez azt jelenti, hogy a leghűségesebb olvasóink egy része lassan felnő. Mi nagyjából 8-14 éveseknek írunk, bár nem bánjuk egyáltalán, ha velünk maradsz. De hová mehetsz tovább, ha úgy érzed, hogy menni kéne?
Kezdjük a rossz hírrel. Sajnos átmenet nem nagyon van. Mi arra törekszünk, hogy minden érthető legyen annak a gyereknek is, aki először hall az inflációról vagy az ukrajnai háborúról. A felnőtt újságok viszont eleve feltételezik, hogy az olvasó ismeri ezeket a fogalmakat, és nagyjából emlékszik az előzményekre. Ezért ott nem magyarázzák el, mi az az államtitkár. Persze ha eddig minket olvastál, akkor te már tudod.

Ezért először sok minden kínaiul lesz. Az újságírók többsége 40-es korosztály vagy idősebb, ezért könnyen dobálóznak olyan utalásokkal, történelmi eseményekkel, amiket te meg sem éltél. Például hogy mit csinált húsz éve Gyurcsány Ferenc. Sok idegen szó, név, rövidítés jön szembe, amiket 16 vagy 17 évesen még esetleg nem ismersz.
A jó hír, hogy pontosan így tanultad meg az anyanyelvedet is. Egyszerűen azzal, hogy rendszeresen olvasol, lassan kiderül, mi micsoda. És ha mégsem, bármikor rákereshetsz. Szóval emiatt nem szabad feladni. A tájékozottság még most, az AI korában is óriási előnyt jelent.
És akkor lássuk a kínálatot!
Nyomtatott napilap már egy sem maradt, idén megszűnt az utolsó is. Ha valamiért papírújságot szeretnél lapozgatni, a HVG nagyjából képbe helyez egy-egy hét eseményeivel. A Magyar Hang inkább belpolitikával és társadalmi ügyekkel foglalkozik, a Magyar Narancs pedig kultúrában erős. Ezek mind hetente jelennek meg. Ha a Fidesz álláspontjára vagy kíváncsi, az ő lapjuk a Magyar Nemzet és a Demokrata.

Az interneten öt nagy hírportál működik. Ezek általában gyorsan hírt adnak mindenről. Ez viszont azzal jár, amit itt a Kispolgárnál direkt kerültünk: zajjal. Némelyik száznál is több cikket közöl egy nap, és nem egyszerű szétválogatni, mi fontos és mi felesleges. Az öt nagyból négy jó hírű, megbízható hírforrás: a Telex, a hvg.hu, a 444 és a 24.hu. Az ötödik, az Index a Fidesz kampányeszközeként működött. Hogy mit kezdenek vele a jövőben, az még kérdés.
Természetesen az interneten minden van. Autós újságoktól, sztárhírektől és pletykáktól a recepteken és útleírásokon át a vasúti szaklapig találsz sok mindent. Ha tudsz angolul, akkor aztán tényleg bármit. A hobbijaidhoz, érdeklődésedhez szinte biztosan tartoznak közösségek is, például a Redditen vagy más fórumokon.
Mire jó egy újság?
De miért nem elég, ha pörgeted a TikTokot, a Redditet vagy a Facebookot? A kérdés jogos: ott is végtelen tartalom van, és ha valami nagyon fontos történik, akkor fel fog bukkanni. Nos, egy újságnak az a lényege, hogy a mögötte álló cég és a szerzők felelnek a tartalmáért. Ha hazudnak vagy elhallgatnak valamit, akkor a saját hitelességükkel játszanak, és akár bíróságra is járhatnak miatta. Tehát – ha azt az újságot nem egy párt fizeti – az az érdekük, hogy megbízható és alapos tájékoztatást adjanak mindenről. Kis túlzással az a különbség, hogy ha egy boltban vásárolsz, akkor bízhatsz benne, hogy nem romlott az áru, mert akkor az a bolt előbb-utóbb tönkremenne. Ha pedig a kukákból szeded össze a vacsorára valót, hát… az nem biztonságos.
Persze a legjobb az lenne, ha volna egy Közepes Polgár, amelyik a 14-18 éveseknek szól. De erre nekünk egyelőre nincs lehetőségünk. Addig is örülünk, hogy ezt a kis gyerekújságot megcsináltuk, és majdnem három éve megvan!


