Idén már nem újdonság, hogy a suliban tilos telefont használni. És rendszeresen beszámolunk arról, hogy melyik országban tiltják már a gyerekeknek a közösségi média használatát. A döntések mögött elsősorban az áll, hogy minél kevesebb káros hatás érje a gyerekeket. Arról viszont eddig kevés szó esett, hogy konkrétan mitől is féltenek téged a felnőttek. Mert persze, ha sokat pörgeted a telefont, vagy folyton a gép előtt ülsz, beleszaladhatsz olyan tartalmakba, amik nem neked valók. És az agyad is leolvadhat egy idő után. De ennél még komolyabb veszély is fenyegethet, például az, hogy behálóz egy bűnözői csoport.
Nem minden online közösség ártalmatlan
Nemrég Oroszlányban történt egy olyan eset, ami megmutatja, miért kell óvatosnak lenni az interneten. Egy 14 éves gyerek halálosan bántalmazott egy macskát. Erről fotókat készített, amit közzé is tett közösségi médiában. Az állatkínzás önmagában is bűncselekmény. De a nyomozás kiderítette azt is, hogy a fiú nem sokkal korábban csatlakozott egy online csoporthoz, amit a leggyakrabban „764” néven ismernek. Ezt a csoportot több ország rendőrei próbálják felderíteni. Ugyanis azt csinálják, hogy kifejezetten gyerekeket és fiatalokat próbálnak bevonni és mindenféle káros cselekményre rávenni.

A csoport tagjai gyakran a legnépszerűbb játékokban (mint a Minecraft vagy Roblox) és zárt közösségi média-szervereken vadásznak a célpontokra. Elsőre nagyon barátságosnak tűnnek, megtalálják a közös hangot, ajándékokat küldenek a játékokban, és igyekeznek elnyerni a gyerekek bizalmát. Amikor ez sikerül, lassan elkezdenek személyes információkat, fotókat kérni az áldozatuktól.
Ezeket felhasználva pedig zsarolni kezdenek. Az elkövetők azzal fenyegetőznek, hogy a megszerzett adatokat vagy képeket megmutatják a szülőknek és az osztálytársaknak, ha nem teljesítik a kéréseiket. Így próbálják meg rávenni a gyerekeket például arra, hogy állatokat kínozzanak, vagy még rosszabb esetben magukban, vagy másokban tegyenek kárt.
Egy ponton pedig odáig is fajulhat a dolog, hogy a beszervezett gyerek, hogy magát mentse vagy védje, hasonlóképp kezd el zsarolni egy másikat. Nagyon sok országban nyomoz a csoport ellen a rendőrség. Nemrég például Svédországban indult eljárás egy gyerek ellen, aki a „764” parancsainak engedelmeskedve megtámadott egy idősebb férfit az utcán. De hasonló esetekről számoltak be az USA-ban, Új-Zélandon és Nagy-Britanniában is.

Mit tehetsz, hogy ne kerülj ilyen helyzetbe?
És most legyinthetsz, hogy ilyesmi veled sosem történne meg. Nagyon drukkolunk, hogy így is legyen. De ilyen helyzetbe bárki belekerülhet, ha nem elég figyelmes. Fontos, hogy tudd, sem egy online játék, sem egy idegentől jött elismerés, semmi nem éri meg, hogy miatta olyan dolgokat tegyél, amit később megbánhatsz. A legfontosabb szabály, hogy az interneten senkinek ne adj ki személyes adatokat, jelszavakat, lakcímet, és soha ne küldj magadról olyan fotót, amit nem mutatnál meg szívesen például a szüleidnek is. Ha egy ismeretlen felnőtt vagy fiatal olyan dolgot kér tőled, ami rossz érzést kelt benned, szakítsd meg vele a kapcsolatot, és tiltsd le, blokkold a felhasználót.
Ha mégis úgy érzed, hogy csapdába kerültél, vagy valaki fenyeget a neten, tudnod kell, hogy az nem a te hibád, és nem vagy egyedül. A zsarolók pontosan ezt az ijedtséget tudják kihasználni. Ezt azonban úgy lehet a leggyorsabban legyőzni, ha segítséget kérsz. A legokosabb dolog, amit tehetsz, hogy azonnal szólsz egy felnőttnek, akiben megbízol. Akár a szüleidnek, egy tanárodnak vagy a nagytesódnak. A lényeg, hogy semmiképp ne maradj magadra ezzel a helyzettel.


