A huszadik század első felében minden férfi ruhatárában volt legalább egy kalap. Parasztok, diákok, hivatalnokok, állami vezetők, írók és igazgatók – mind kalapban jártak. A kalapos külön foglalkozás volt, minden kisvárosban működött kalapbolt. És természetesen a nők sem maradtak le.
Ez egészen a hatvanas évekig tartott, amikor aztán ez a fejfedő megindult a lejtőn. Hogy mostanra szinte tökéletesen eltűnjön. Ma már leginkább a vallásos zsidók viselik, és persze néhány feltűnősködő fiatal. Mi történt?
A kalap nem csupán divatcikk volt, hanem nagyon is praktikus eszköz. A széles karima árnyékot adott a nap ellen, és megóvta a viselőjét az esőtől, legalábbis attól, hogy a gallérjába csorogjon. Ez jól jött az átlagos brit vagy amerikai férfinak, aki reggelente hosszan gyalogolt a buszhoz vagy vonathoz hóban, esőben vagy tűző napon. Lovagláshoz, pásztorkodáshoz a cowboyok különösen széles karimájú kalapot használtak, mert különben a napfénytől nem láttak volna. Napszemüveg pedig még nem létezett.
Ezenkívül mindenki kalapot viselt, tehát elvárás is volt. A férfi képéhez hozzátartozott a klasszikus kalap, a fedora. Akkoriban az számított különcnek, aki nem hordta.
Aztán jött az autó
A nyugati országokban a második világháború után terjedt el az autózás. Megjelentek az olcsó, szinte minden családnak elérhető kocsik. És ott már a kalap útban volt. Ezenkívül nem is volt rá szükség – maga az autó lett a kalap. Az is megvéd az esőtől és minden mástól. Az emberek egyre kevésbé voltak kitéve a természetnek. Persze voltak és vannak szabad téri munkák, de ezekhez meg általában munkavédelmi sisak jár.
Így aztán egyre többször maradt otthon a kalap, noha az autókban a mai napig kalaptartónak hívják a hátsó ülések mögötti polcot. Csak sosincs rajta kalap.
És jöttek a frizurák
Szintén fontos fejlemény volt, hogy a férfiak elkezdtek törődni a hajviseletükkel. Ezt különösen serkentették az olyan sztárok, mint Elvis Presley és más zenészek, színészek és egyéb hírességek. Azelőtt elég volt, hogy a haj legyen rendesen nyírva. A bonyolult frizurákra viszont nem lehetett csak úgy rányomni a kalapot, mert tönkretette volna.
Az 1960-as évek jóval nagyobb változásokat is hoztak a nyugati világban. A társadalmi problémák, a háborúellenes mozgalmak, a zenei irányzatok felemelkedése nyomán rengeteg fiatal fordult szembe a szülei világával. Ez pedig az öltözködésben is megmutatkozott: a világért sem akartak úgy kinézni, mint apáik. Szóval a kalapnak nem volt nagy becsülete.
Egyre kevesebben hordták, ami önmagát gerjesztő folyamattá vált. Huszonévesen kalapot viselni érthetetlen korszerűtlenségnek hatott. De a harminc- és negyvenévesek is inkább fiatalnak szeretnének látszani, mint öregnek. Úgyhogy a dominók dőltek egymás után, míg a nyolcvanas évekre már gyakorlatilag csak a szalmakalap maradt meg, mint a meleg országokba látogató turisták kedvenc viselete. És ezen a klasszikus krimik nyomozói és kémei sem tudtak változtatni.
Hogy a jövő mit hoz, azt még nem tudjuk. A divatot nehezebb megjósolni, mint az időjárást. Lehet, hogy éppen a ti generációtok találja meg újra a kalapot, és ez lesz az új lázadás!
