Egy rosszul sikerült doga, egy veszekedés a barátokkal. Néha ezek is elegek ahhoz, hogy valakinek elmenjen a kedve az egész naptól, vagy gombóccal a torkában ébredjen. Ilyen megesik, a szomorúság és félelem teljesen normális emberi reakciók. De mi történik akkor, ha ezek a rossz érzések nem múlnak el?
Egy friss magyar kutatás szerint – amit az UNICEF, vagyis az Egyesült Nemzetek Szervezetének gyerekjogokkal foglalkozó szervezete készített – rengeteg fiatal küzd lelki nehézségekkel. Október 10-én volt a mentális egészség világnapja, amit azért jelöltek ki, hogy felhívják a figyelmet arra: a lelki egészségünkkel legalább annyit kellene foglalkoznunk, mint a testivel.
A kutatás szerint a 14–19 évesek 37 százaléka gyakran vagy szinte minden reggel szorongva, feszülten kezdi a napját. (Az ennél is fiatalabb korosztálynál nem végeztek felmérést, így csak a 14 éven felüliekről vannak adatok). Ez azt jelenti, hogy tízből majdnem négy fiatalnak már ébredéskor rosszul indul a napja.

Ennél elkeserítőbb adat az, hogy a 14–19 évesek 41 százalékának (körülbelül 200 ezer fiatal) lelkiállapota fokozott figyelmet igényelhet. Ez főleg a szülők, tanárok, vagyis a felnőttek feladata, de jó, ha barátként akár te is észreveszed, ha valakivel baj lehet. Például a hangulata hirtelen és tartósan megváltozik. Elkezd visszahúzódni, pedig korábban nyitott volt. Ha elveszti érdeklődését olyasmik iránt, amik tudod, hogy érdekelték. Esetleg megváltozik az étvágya, például nem eszik, vagy hirtelen túl sokat eszik. Ha ezeket látod, és aggódsz a barátodért, érdemes egy megbízható felnőttnek elmondanod.
Mit is jelent az, hogy jó a mentális állapotunk?
A mentális egészség nemcsak azért fontos, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért is, hogy meg tudjunk bírkózni a mindennapi nehézségekkel.
Nem kell állandóan boldognak lennünk ahhoz, hogy mentálisan egészségesek legyünk. Teljesen természetes, ha néha szomorúak, idegesek vagy dühösek vagyunk. A gond akkor kezdődhet, ha ezek az érzések hosszú ideig fennmaradnak, és már a mindennapi életünket is megnehezítik.
Például ha valaki hetekig rosszul alszik, semmihez nincs kedve, állandóan aggódik, vagy már azoknak a dolgoknak sem tud örülni, amiket korábban szeretett. Az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO szerint világszerte minden hetedik 10–19 éves fiatal érintett valamilyen mentális zavarban. A leggyakoribbak közé tartoznak a szorongásos zavarok és a depresszió.
Az iskola nem mindig stresszmentes övezet

A magyar kutatásból az is kiderült, hogy az egyik legnagyobb stresszforrás az iskola. A dolgozatok, az osztályzatok, a továbbtanulás és a felnövés bizonytalansága mind komoly feszültséget okozhatnak.
Ráadásul nemcsak a tanulás miatt lehet nehéz a suli: a megkérdezettek több mint fele mondta azt, hogy az elmúlt egy évben valamilyen formában bántalmazták. Sokan csúfolódást vagy kiközösítést tapasztaltak.
Az iskola ugyanakkor segítséget is jelenthet. Egy jó osztályközösség, egy támogató tanár vagy néhány közeli barát sokat számíthat, amikor valaki nehéz időszakon megy keresztül.
De miért nehéz segítséget kérni?
Mert sokan gondolják azt, hogy ha elmondják a gondjaikat, az ciki, és kinevetik vagy gyengének fogják tartani. Mások egyszerűen nem tudják, kihez fordulhatnának.
Pedig a mentális problémák nem a gyengeség jelei. Ahogy ha eltörik a lábad, azt sem tudod mágikus erővel csettintésre meggyógyítani, úgy a komoly mentális nehézségeket sem lehet egyszerűen azzal megszüntetni, hogy valaki „összeszedi magát”.
A lelki betegségek kezelésében pszichológusok és pszichiáterek segíthetnek. De az első lépés akár egy beszélgetés is lehet egy szülővel, tanárral vagy más megbízható felnőttel. (Ha nincs ilyen a közeledben, a Kék Vonalat a 116-111-en bármikor, ingyen hívhatod).
A lelkednek is szüksége van pihenésre

Mivel segíthetsz te saját magadon? Azzal, hogy figyelsz a megfelelő mennyiségű és pihentető alvásra. Hogy rendszeresen mozogsz. És azzal is, ha nemcsak a képernyőn keresztül, de élőben is találkozol és időt töltesz a barátokkal, haverokkal. Na meg persze, ha tudatosítod, hogy nem lehetünk mindig mindenben tökéletesek. Mert olyan nem létezik.
A mentális egészség nem azt jelenti, hogy soha nem érezhetjük rosszul magunkat. Hanem azt, hogy amikor baj van, nem kell egyedül megküzdenünk vele.
Ha néha szomorú vagy és eleged van mindenből, az teljesen normális. De ha azt érzed, hogy a viharfelhők hetek óta nem akarnak elmenni a fejed felől, akkor szólni kell egy felnőttnek, hogy segítsen visszahozni a napsütést.


